Accio Libris!: E/1

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: E/1. Összes bejegyzés megjelenítése

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: E/1. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. október 28.

A Daisy Jones & The Six nőalakjai

Vannak könyvek, amik azt a benyomást keltik, hogy a szerző szinte lehetetlen mélységekig belelátott a lelkembe és olyan tisztán, világosan és érthetően tükrözi vissza, ahogyan én sosem tudtam volna megfogalmazni, mi megy végbe bennem. A Daisy Jones & The Six így beszél a zenéről, kapcsolatokról, a lélek éhségéről, a női létről és arról, mit jelent megőrizni úgy mindezt, hogy akár a társadalmi elvárásokra is rácáfolunk. Bár sosem leszek világhírű rocksztár (őszintén, a hangomtól még a fürdőkád is menekülne és rettenetesen szégyenlős vagyok), sosem fognak értem milliók rajongani, ez a történet mégis tökéletes összhangban van azzal, hogyan élem meg a nőiségemet, vagy arról, mit gondolok a feminizmusról. Minden alkalommal, amikor előveszem ezt a könyvet, megszólít bennem valamit, ami mindvégig ott volt, de más még nem hívta így elő.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2022. július 22.

Böszörményi Gyula: Nász és téboly (archívumból)

Az árgyélusát! A Nász és téboly olyan lett, mint a mesében: Böszörményi Gyula tett is ajándékot az asztalra, meg nem is. Elhozta nekünk a várva-várt eseményeket, de úgy, hogy abban nincs köszönet, így egész bensőnk tiltakozik ellene. Tökéletes krimi-nász lett Ambrózy báró rémálma, ami után még George R. R. Martin is megnyalná mind a tíz ujját… Bravó!

“Én vagyok a falu rossza egyedül, egyedül.
Engem ugat minden kutya messziről.
Sem az anyám, sem az apám nem volt rossz,
Csak egyedül, csak egyedül, magam vagyok a gonosz.”

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2022. július 8.

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (archívumból)

Eszperente nyelven elemeztem e remeket

Ez egy mese, melyben elveszett egy kedves menyecske, mert egy becstelen, kegyetlen, telhetetlen ember ketrecbe vetette. De nesztelen elszelelt, eszesen elrejtezett s nem lett meg. Egy jelmeztelen este eme egyednek veszte lehet, s egy levelet sem ereszthet meg. Nemzetemben, kedvenc helyemen esett meg e tett s te felfedezheted eme rengeteget, mert eme csemege elvezet benne. Egy kedves, szellemes menyecske s egy kellemetlen, egykezes nemes rejtett cselekedeteket keresnek, mert meg kell legyen eme elveszett gyermek, s nem lehet szemfedele. E nemesember nem kellemes s nem feddhetetlen, de megszereted, mert tette nemes, s jeleskedve fejt meg rejtelmeket. Eme emberke nemzete fenegyereke lehetne, de ehelyett egy remete lett, s nem nevet. Szemtelen vele e kedves menyecske, nem helyesel eme nemesnek, mert kellene. Nem szeppen meg, felszegett fejjel, fesztelen menetel mellette. Eme megfestett eszes emberek remek, szeretetteljes jellemek.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2022. március 11.

Monica Hesse: They Went Left

Ez egy olyan könyv, amitől úgy érzed, kitépték a szíved és győzelmi táncot lejtettek rajta, amitől üvölteni lenne kedved… Mégis amikor becsukod a könyvet, tudod, hogy megváltoztatott Téged. Mert ezek mellett az érzések mellett örülsz, hogy maradt még a világban tisztesség, kedvesség, együttérzés és bátorság. Hogy maradt benne szeretet, empátia és jóság. Összeszorult a gyomrom és megrendült a lelkem tőle. A melankolikus hangvételtől lesz ez a történet olyan emlékezetes. Tudom, kísérteni fog még nagyon sokáig, mert olyan aspektusát mutatja be a második világháborúnak, a holokausztnak, amiről nem olvashattam, hallhattam túl gyakran: mi történt utána? Hogyan indulnak el egész országok, kontinensek a gyógyulás után, hogyan kezdik el feldolgozni az átélt borzalmakat, traumákat olyanok, akik megjárták a poklot? Mi a következő lépés azután, hogy minden és mindenki elpusztult, ami valaha is jelentett számukra valamit? Képtelen voltam letenni a könyvet, mert tudni akartam, hogy ezeknek az embereknek van-e még remény egy olyan világban, ami folyamatosan változik és már semmi sem biztos, legkevésbé a saját emlékezetükbe vetett hitünk.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2022. január 28.

Helen Fielding: Bridget Jones's Diary

Először tizennyolc évesen olvastam el ezt a könyvet, ami így utólag belegondolva talán nem volt a legalkalmasabb kor, hogy minden részletét úgy be tudjam fogadni, mint most, mikor húsz évvel később újra elolvastam. Amire akkoriban emlékszem, a rengeteg nevetés, hogy végre lett egy közös pont az osztálytársnőimmel, akikkel ki tudtam beszélni ezt a történetet, még ha elsőre nem feltétlenül tudatosan tanultam belőle. Nagyon megszerettem Bridget karakterét, aki minden hibája, esendősége ellenére végig őszinte marad önmagával. Ő az addigi tökéletes hősnőktől eltérően egy átlagember, aki megszállottja a súlyának, szerencsétlen a szerelemben, dohányzik, káosz veszi körül a családjában, neurotikus tüneteket mutat, megragadt a karrierjében és küzd az egészségtelen mintákkal és szokásokkal. Nem egyszer tapasztalja meg a szégyent, depressziót, kétségbeesést önmaga és az őt körülvevők részéről is.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2022. január 14.

Gary Raymond: How Love Actually Ruined Christmas (Or Colourful Narcotics)

Az Igazából szerelem című filmet először egy igazán egyéni kontextusban néztem meg. Egy barátnőm karácsonykor szakított a férfivel, akivel abban az évben költöztek össze. Mikor meglátogattam, megkérdezte, hogy láttam-e a filmet és mondtam, hogy nem is hallottam róla. Mivel szerepet játszott a vele történtekben, leültünk és végignéztük. Ezután mesélte el, hogy karácsony előtt a férfi barátja és egyben munkatársa egy kávéházban előadta neki azt a bizonyos táblás jelenetet, csak éppen kis kártyákkal. Ezért szakított az élettársával karácsony előestéjén... Érthetően a férfit rettenetesen megviselte ez az egész, mivel ennek a filmbeillő gesztusnak a következményeit leginkább ő szenvedte el, nem csak a magánéletében, de a munkahelyén is. Mindig is szerettem a romantikus filmeket, de ez egy nagyszerű példa arra, hogy mennyire nincs közük sokszor a valósághoz, mennyire más szabályok érvényesek bennük. Ezek a történetek megállnak egy adott ponton, viszont mi nem tudjuk kivágni a következményeket, vagy épp figyelmen kívül hagyni az érintetteket. Biztos vagyok benne, hogy az, miért láttam ezt a filmet először, közrejátszik abban, hogy egyes karaktereket és történetszálakat eleve kritikusabban ítéltem meg. Ettől függetlenül eddig szinte minden évben elővettem, mert vannak olyan elemei, amiket kimondottan szeretek. Bár feltettem a kis rózsaszín szemüvegem, bizonyos aspektusai minden megtekintéssel egyre jobban irritáltak. Hogy miért néztem mégis? Azt hiszem, a szokás hatalma... Erről annyit mondanék, hogy a fejlődés élethosszig tartó folyamat…

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2021. június 18.

Bridget Jones, egy modern Jane Austen hősnő

Általánosan elismert igazság, hogy minden korban szükség van egy bizonyos Mr. Darcy-ra. Ennek az egyik ékes újkori példája a Bridget Jones naplója Helen Fieldingtől, amit immár több, mint huszonöt éve olvashatunk. Tudjuk, Bridget mennyire fél, hogy a legtartósabb kapcsolata egy pohár borhoz fogja fűzni, hogy füstöl, mint a kémény, hogy az anyja finoman szólva is egy freudi rémálom, hogy a terveinek legtöbbször az a sorsa, hogy a lehető leglátványosabb módon atomjaira hulljanak, hogy a barátaiért bármit megtenne, hogy azt gondolja, ha sikerül lefogynia, minden rendben lesz, és hogy önsegítő könyvekben keresi a megoldást minderre. Legfőképp pedig azt, hogy nem adja fel, hogy találjon egy kedves férfit, aki NEM alkoholista, munkaholista, viszonyfób, nagyzoló, kukkoló, érzelmi fogyatékos vagy perverz, hanem inkább olyan, mint Mr. Darcy, aki épp most lépett ki abból a bizonyos tóból. Helen Fielding egy modern hősnőt alkotott, aki, ha felületesen nézzük, semmiben sem hasonlít Elizebeth Bennetre, aki határozott, elegáns, kifinomult hölgy és sosem hozza magát kínos helyzetbe, mint Bridget (…akinek bizonyos vonásai egyébként Emma Woodhouse-ra is erősen emlékeztetnek).

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2021. június 4.

Beth O’Leary: The Road Trip

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én általában nem szeretem a meglepetéseket. Viszont Beth O’Leary harmadik könyve szerencsémre egy kellemes meglepetésnek bizonyult. Az írónőtől már megszoktam, hogy egy könnyed, romantikus történetre számíthatok, komolyabb témákkal fűszerezve, váltott szemszögből olvasva. Ezt meg is kaptam, de az elődeitől eltérően ez a kötet sokkal sötétebb hangvételű, ami elsőre kicsit riasztónak is tűnt. Ennek ellenére nem tudtam letenni, ami sokat elmond róla. Nem is bánom, mert sajnálnám, ha kihagytam volna ezt az utazást a megbocsátás és a második esély felé. A Flatshare az egyik kedvenc könyvem a műfajban, a szeretnivaló szereplőivel, a belőle áradó melegséggel, jósággal és eredetiségével. A Switch nem igazán fogott meg, unalmasnak, jellegtelennek és hiteltelennek éreztem. Utána úgy voltam vele, ez a történet lesz a vízválasztó, ami eldönti, a szerző melyik írása volt a kivétel és melyik volt a szabály. Szerencsémre ez lett a leginkább realisztikus, hiteles, őszinte és felkavaró történet a háromból, ami magával ragadott, amint megértettem, hogy a sötét tónus nem céltalan eszköz, hanem a történetet szolgálja. De érdemes ennek a tudatában elkezdeni ezt az utazást: ha rózsaszín szemüvegen keresztül szeretnél olvasni egy limonádét, nem ez lesz az…

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2021. május 7.

Chanel Miller: Know My Name

Érezted már úgy egy írást olvasva, hogy valaki szavakba öntötte azt, amit legbelül érzel? Hogy valamilyen szinten megértette, min mész keresztül és képes volt megfogalmazni azt, amit Te még magadban sem mondtál ki soha? Én valami ilyesmit éreztem, mikor 2016-ban elolvastam Chanel Miller nyilatkozatát, amit a bíróságnak írt az erőszaktevőjének címezve, a vele történtek hatásairól. Ugyanezt jelentette számomra a könyve is, csak sokkal nagyobb mértékben, több témát érintve. Emellett ez a legjobb memoár, amit valaha olvastam. Miller rendkívül pontosan és majdhogynem líraian, remek hasonlatokkal élve tudja megfogalmazni, mit élt át, onnantól kezdve, hogy egy buli után egy kórházi ágyon fekve tért magához, és a nővérek elmondták neki, hogy megerőszakolták, egészen a felháborítóan enyhe bírói ítélet utóhatásaiig. Végigkövethetjük, hogyan hagyja cserben a rendszer különböző szinteken az áldozatokat, hogy mit okoz nem csak az erőszak, de az áldozathibáztatás is, hogyan dehumanizálja az embert egy olyan tárgyalás, ami az áldozat személyiségét és hibáit helyezi előtérbe az elkövető bűne helyett. A könyv, ahogyan a szerzője is erős, intelligens, érzelmes és inspiráló egyszerre.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2021. március 26.

Kate Elizabeth Russell: Szép sötét Vanessám

Ez a könyv egy tizenöt éves lány és a negyvenkét éves tanára közötti viszonyról és annak utóhatásairól szól. Láthatjuk, ahogyan a férfi magához édesgeti, manipulálja, erőszakot tesz rajta… Majd azt, hogyan ébred rá fokozatosan, már felnőtt nőként, hogy ez nem romantikus, hanem bántalmazó kapcsolat volt. A történet sötét, tragikus, visszataszító és felkavaró, mert összetett, valós képet ad a megrontásról és a traumáról, amit okoz. Több réteget is lefejt ezekről, olyan aspektusaira is kitér, amikre elsőre nem feltétlenül gondolnánk. Ezen felül olyan könyvekre, dalokra, popkulturális elemekre referál, amik kiskorúakat szexualizálnak, ezzel is felhívva a figyelmet arra, milyen mélyen beleivódott ez a jelenség a társadalmunkba. Bemutatja, hogy a #metoo mozgalom hogyan hozza egymáshoz közel az áldozatokat és hogyan torzul a média hatásvadász előadásmódjától, a közösségi média viharaitól, mennyire erősen jelen van az áldozathibáztatás a mindennapjainkban. A leglényegesebb pedig az, ahogyan rávilágít, a kamaszok lelke milyen érzékeny és törékeny lehet. A szerző ügyesen mutatja meg, milyen ellentmondás feszül aközött, hogy egy tinédzser egyszerre lehet szexuálisan érett, de érzelmileg sebezhető, magabiztos, mégis naiv, intelligens, de védtelen, vagy mindez egyszerre. Az írásmód intim, klausztrofób, mégis nyers. Bevonja az olvasót, aki tehetetlenül nézi végig, hogyan törik össze Vanessa, miközben nem tudja megmenteni őt. Mert végig ott lebeg a kérdés: lehetséges egyáltalán összeforrasztani, ami szilánkokra tört?

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2021. március 12.

Angie Thomas: The Hate U Give

Van valami, amiről eddig nem igazán beszéltem itt a blogon, az pedig az, hogy milyen érzések kavarognak bennem, miután elköltöztünk egy másik országba, különösen fővárosból vidékre. Találkoztam már otthoni életem során is kisebb-nagyobb megkülönböztetéssel: az iskolában főleg a családom anyagi helyzetéből adódóan, de tényező volt az alkatom, a tanulmányi eredményem vagy épp a hajam is. Később munkahelyemen volt, ahol a nemem vagy a családi állapotom miatt éreztem, hogy én húzom sokszor a rövidebbet. Akit már piszkáltak vagy megkülönböztettek bármi miatt, az pontosan tudni fogja, milyen rohadt érzés lehet ez... Viszont ezek sincsenek egy szinten azzal az “élménnyel”, amit olykor megtapasztalhattam idekinn. A gyomrossal, amit az jelent, hogy pusztán azért ordít velem valaki percekig a szemközti házból, mert a kutyámra magyarul szólok a kertemben. Vagy, hogy az orvos, akinek el kéne látnia, hozzám sem ér, inkább durva megjegyzéseket tesz rám, az anyanyelvemre és a hazámra. Hogy a házunkat megdobálják tojással, vagy hogy egyes szülők nyíltan megmondják a gyerekeiknek, hogy nem kell semmiféle udvariassági formát betartaniuk velünk szemben, és a lenéző, gúnyolódó viselkedést a hétköznapokban ők maguk mutatják meg nekik. Nem azt állítom, hogy mindenki ilyen, sőt, többségében kedvességgel, figyelmességgel bánnak velünk, de az tény, hogy ezek a tapasztalatok is részei lettek az életemnek. A tudat, hogy mindig lesznek olyanok, akik szerint kint másodrangú ember, vagy még annyi sem vagyok. Hogy vannak, akik az otthonom vagy az anyanyelvem miatt képesek ilyen mélyen gyűlölni. Ezeknek a néha elképesztően agresszív, máskor kifinomultan kegyetlen megnyilvánulásoknak hála kialakul bennem egy “második én”: valaki, aki lehajtja a fejét, tűr, befogja és próbál minél gyorsabban távozni. El sem tudom képzelni, milyen lehet mindezt a saját otthonában átélni valakinek, de a meghasonlottság érzését tökéletesen adta vissza ez a regény, aminek fő témája az egyéni-, és rendszer szintű rasszizmus napjaink Amerikájában.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2021. január 15.

Matthew McConaughey: Zöldlámpa

Először a Zöldlámpával angolul, hangoskönyv formájában próbálkoztam. Hallani, hogy egy író vidáman, optimistán, lelkesen olvassa fel a könyvét az élet szeretetéről magával ragadott és azon kaptam magam, hogy mosolyogva hallgatom. Viszont Matthew McConaughey ízes, déli akcentusa kifogott rajtam, így inkább magyarul folytattam a könyvet, ami tökéletes újévi választásnak bizonyult, mert erre a pozitív és inspiráló hangvételre nagyon is szükségem volt. Az egyik dolog, ami kiemeli ezt a memoárt a többi közül, az az elbeszélés stílusa: egyszerűen, nyersen, világosan fogalmaz a szerző kalandjairól, gondolatairól, és humorral, öniróniával fűszerezi mindezt. Ettől olyan érzésem volt, mintha csak leült volna mellém egy életvidám, elbűvölő fickó a bárpulthoz és egy ital mellett elbeszélgettünk volna az élet kisebb-nagyobb dolgairól. A másik, hogy nem a szerző nyilvános, kreált személyiségét látjuk, hanem megmutatja a valódi énjét, gondolatait és a teljes életútját. A harmadik az a könyv vázát adó egyszerű hasonlat: Matthew McConaughey egy utazást ír le, ahol beülünk mellé egy lakókocsiba, és az élet sztrádáján igyekszünk kifogni minél több zöldlámpát. Természetesen előfordul, hogy zöld helyett pirosat kapunk, ami alkalmat ad nekünk megállni és körülnézni egy percre, hol is állunk éppen, vagy sárgát, aminél eldönthetjük, hogyan tovább: nagyobb sebességre kapcsolunk, vagy épp lelassítunk.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2020. november 27.

Mary Ann Shaffer & Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Juliet Ashton a második világháború utáni új világban, Londonban keresi a helyét. Elvesztette az otthonát, legtöbb emléktárgyát, köztük szeretett könyveit. A háború megsebezte, pusztítással teli rémképek gyötrik a város ostromáról. A város maga is csupa rom, hamu, sokkoló történetek gyűjtőhelye, tele hozzá hasonló emberekkel, akik a megváltást keresik. Könnyítene mindenki a lelkén, de nem tudják, merre induljanak el ehhez. Hogyan léphet tovább az ember ilyen élmények hatása alatt? Miután megtörtént az elképzelhetetlen, hol lehet megtalálni újra a normalitást? Szabad egyáltalán jól érezni magukat? Lehetséges izgalmat, munkát, szerelmet keresni egy világégés után? Emlékezni fontosabb vagy felejteni? A megoldás egy levéllel veszi kezdetét a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről, egy idegentől, aki egy könyvet keres. Az író másik kötetét Juliet korábban eladományozta. Mivel abban benne volt a neve és címe, az új tulajdonos felveszi vele a kapcsolatot. Levelezni kezdenek, nem csak Dawsey-val, de a férfi barátaival is a szigetről. Lassan feltárul a lány előtt egy kis közösség színes históriája a német megszállás idejéből, amelyben szerepet kap egy ellopott malac és egy fiktív olvasókör. Ami egyszeri ürügyként indult, rendkívül gyorsan növi ki magát valami mássá és a túlélés záloga lesz a klub számára. Juliet ihletet keres új könyvéhez, ezért Guernsey-re utazik, hogy megismerkedjen személyesen is a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tagjaival és elképesztő történetükkel.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2020. május 15.

Tara Westover: A tanult lány

Idén elkészült a könyvtár-szobám, amiről már évtizedek óta álmodoztam. Nagyon furcsa, hogy úgy tizenöt évvel ezelőtt, mikor elkezdtem megálmodni ezt a szobát, a teljes életterem egy ennél is kisebb helyiség volt, amiben nem is egyedül laktam. Gimnázium mellett kezdtem el dolgozni, gyorsétteremben, nevetséges fizetésért, de dolgoztam csomagolóként egy fűtetlen raktárban, tele-marketingesként, többek között szórólapoztam is. Ami ezekben a munkákban közös volt, hogy sosem voltam egyedül. Nagyon sok hozzám hasonló fiatallal találkoztam, akik mind tudták, mit jelent a hónap végén elfogyasztott rizses hús hús nélkül, a bűvészkedés a számlákkal, vagy épp az a választás, hazaadjunk-e a családnak még a diákhitelből is. Velük együtt találkoztam azzal a dilemmával, hogy mi a fontosabb: az oktatásom és vele együtt a jövőm, vagy az, hogy eljussak addig a jövőig fedéllel a fejem felett, étellel a gyomromban, ruhákkal a testemen. Közben büszkeséggel töltött el, hogy az egyik kedvencemet, A gyűrűk urát megvehettem a saját fizetésemből. Ezt a könyvet kétszer olvastam, mire be tudtam szerezni az első Jane Austen kötetemet is mellé.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2020. január 3.

Markus Zusak: A könyvtolvaj

Egy olyan, már számtalanszor megírt eseményt, mint a második világháború vagy a holokauszt csak akkor érdemes újra elmesélni, ha tudunk a témában valami újat mondani. Rengetegszer olvashattuk, milyen borzalmakon mehettek keresztül azok a zsidók, akik először ki lettek rekesztve, majd mindentől megfosztották őket, bujkálni kényszerültek, vagy egy koncentrációs tábor poklába kerültek. De mit éltek át azok a németek, akik egy kegyetlen diktatúra szenvedő alanyai voltak? Azok, akik nem léptek be a pártba, vagy a seregbe, és ezért elvesztették a megélhetésüket. Akik az éhezés és szegénység mellett megélték, hogy a saját otthonukból háborús övezet lesz, miközben szomszédot szomszéd ellen fordít a hatalom és embereket kínozva vonultatnak végig az utcákon. Akik vállalták a veszélyt, hogy megmentsenek, elbújtassanak barátot, ismerőst vagy akár egy teljesen idegen embert. Ők is megtapasztalták a legnagyobb kegyetlenséget és pusztítást. Büntetésül azért, mert azt választották, ami a helyes.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2019. november 15.

Andrew Morton: Diana igaz története - saját szavaival

Amikor beszereztem Sally Bedell Smith-től II. Erzsébet életrajzát, mellé rögtön meg is vettem a Diana életéről szóló könyvet, hogy mindkét verziót végiggondolva lássam az angol királyi család életének ezt a szakaszát. Akkor még nem is tudtam, mennyire fogom igényelni az egyértelműen elvakult ábrázolás után ezt a könyvet. Mert amíg az előző könyv egy egyszerű életrajz, ennek már a címe is sugallja a részrehajlást. Félreértés ne essék, ez a történet leginkább Diana mellett foglal állást, nem a királynővel szemben. Elkerülhetetlen viszont, hogy ez ne hasson ki az elbeszélésre. A másik, ami megkülönbözteti a két könyvet egymástól, hogy Diana saját szavait bizonyos céllal rögzítették, és ez a cél világosan érzékelhető is a könyvből. A hercegnő ugyanis az egyértelműen manipulált képhez szerette volna hozzáadni a saját nézőpontját, az ő történetével kiegészíteni a többit. Andrew Morton maga is úgy fogalmaz, hogy ez volt a világ leghosszabb kérelme egy esetleges váláshoz. A hercegnő halálának huszadik évfordulóján újra kiadták a könyvet, ami három részből áll: az elsőben Diana magnófelvételre mondott szavait olvashatjuk, a második maga a huszonöt évvel előbb kiadott könyv, a harmadikban pedig a szerző írja le a könyv utóhatásait és a hercegnő utolsó éveit.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2019. október 4.

Miért nem tudtam végigolvasni Margaret Atwood Alias Grace című könyvét?

Margaret Atwood fiktív történetének alapja valós: Grace Marks-ot a tizenkilencedik században, Kanadában ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre kettős gyilkosság vádjával, miközben feltételezett bűntársának büntetése kötél általi halál volt, amit végre is hajtottak. Az Alias Grace egy kitalált pszichológus, Simon Jordan vizsgálódásáról szól, aki szeretné kideríteni, valóban bűnös-e a lány. Nem lehet tudni, ki bűnös, ki ártatlan, inkább az emberi természeten és a szereplők közötti interakciókon van a hangsúly. Grace és dr. Jordan belső monológjain keresztül pedig kettejük életébe, gondolatvilágába nyerhetünk nagyobb betekintést. A könyv legnagyobb ereje a feszültségkeltés, amit a folyamatosan jelen lévő kettősséggel ért el a szerző. Váltakozva mutatja a bűnt és ártatlanságot, humanitást és embertelenséget, intelligenciát és ostobaságot, hatalmat és jogfosztottságot, a kimondott és a kimondatlan szavakat. Ezeket viszont nem mindig olyan embertől látjuk, akitől számítanánk rá, így zúdítva ránk kérdések áradatát.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2019. szeptember 6.

Michelle Obama: Így lettem

Michelle Obama egy ikon. Élő jelkép. Rabszolgák ükunokája, aki First Lady lett. Egy sikeres férfi mögött mellett álló, önmaga jogán is elismert nő. A modern amerikai álom megtestesülése, ami a legtöbb színesbőrű számára még mindig csak rémálom. Elsőnek lenni valamiben hatalmas felelősség, ami láthatóan az ő vállát is nyomja: példát kell mutatnia és vezetnie másokat is, hogy olyan lehetőséget adhasson minél több embernek, mint amit ő megkapott. Ezt az érzést szemlélteti a története. Pont emiatt gondolom, hogy nem engedhette meg magának a teljes őszinteséget, nem vehette le minden felvett maszkját. Legalábbis nem életének azon a pontján, ahol megírta ezt az önéletrajzot. Amit az optimizmusról, kitartásról, elvekről és kemény munkáról elmond, az teszi értékké az írását. Az a Michelle, akinek az egyénisége kiragyog a lapok közül, lenyűgöző. Mégis a könyvet letéve azt éreztem, a teljes képnek maximum a felét mutatta meg.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2019. június 28.

Beth O'Leary: The Flatshare

Nem mondanám, hogy van kimondottan kedvenc műfajom, szeretem a változatosságot. Általánosságban inkább úgy mondanám, az olyan könyveket szeretem legjobban, amik meg tudnak lepni, amik elindítanak bennem valamit. Ettől a történettől nem vártam semmit, csak egy habkönnyű, humoros, romantikus történetet, ami feldobhat egy álmos, forró, nyári hétvégét. Színtiszta szórakoztatást, ami mosolyt csal az arcomra. Jelentem, megkaptam mindezt és még többet is. A hamisítatlan angol humora szórakoztatóvá, a kedves, közvetlen stílusa pedig személyessé tette Beth O’Leary debütáló kötetét. A bájos, könnyed felszín alatt viszont komoly problémák, összetett történet és végtelenül emberi szereplők rejtőztek. Valósnak, őszintének, frissnek, autentikusnak hatott ez a könyv, és igazán megérintett. Most már nyugodt szívvel ajánlom, mint az egyik személyes kedvencemet a kortárs romantikus irodalomból.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

2019. május 17.

Kik ihlették Daisy Jones karakterét?

A Seven Husbands of Evelyn Hugo és a Daisy Jones & The Six című könyveket olvasva nyilvánvaló, hogy Taylor Jenkins Reid erőssége a történelmi fikció műfajában és a karakterábrázolásban rejlik. Lényeglátóan tudja megragadni egy korszak esszenciáját, egy szubkultúra vagy akár egy teljes ipar mibenlétét, miközben a szereplők szinte kilépnek a könyveiből, annyira valóságosnak érződnek. Daisy Jones megtestesíti a hetvenes évek Amerikájának rock szcénáját, annak minden szépségével és visszásságával együtt. Ez a gyönyörű, sebezhető, tehetséges nő, akinek egyénisége kitölti a teret, olykor mégis meglepően kicsinek és elveszettnek tűnik, bejárja az akkori zenei élet különböző szerepköreit a grupitól, az énekesen át a sikeres dalszerzőig. Daisy lába nyomán olyan fontos helyszínek elevenednek meg, mint az éjszakai szórakozóhelyeiről, óriásplakátjairól, klubjairól híres Sunset Strip negyed, azon belül a Whiskey a Go Go vagy a London Fog, ahol a legismertebb zenekarok is rendszeresen felléptek, a Barney's Beanery gasztrobár vagy a Riot House hotel, ami előtt jellemzően a rajongók az ott elszállásolt bandákra várakoztak, hogy személyes is találkozhassanak a kedvencükkel. Emellett Daisy egy személyben testesíti meg Lori Mattix-et, Sable Starrt, Pamela Des Barres-t, Janis Joplint, Stevie Nicks-et, Carol Kinget és megannyi másik nőt, akiket többek között az általuk vagy róluk írt zenékből, vagy épp korabeli interjúkból ismerhetünk meg.

Share: Facebook - Twitter - Pinterest - Other

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Szerzői jogi nyilatkozat

© Accio Libris! 2018-2023. Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden szöveges és képi tartalom a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében teljes körű szerzői jogvédelem alá esik! Előzetes, írásos engedélyem és szabályos forrásmegjelölés nélkül magán-, és/vagy üzleti célú felhasználásuk, letöltésük, tárolásuk, másolásuk szigorúan TILOS! (Szabályos forrásmegjelölés: az oldal nevének pontos feltüntetése az oldalra mutató link elhelyezésével)