Vannak nagyon jó krimik, amik bemutatják napjaink nyomozási eszközeit, zseniális lélektani regények felejthetetlen harccal jó és rossz között, letehetetlen thrillerek, amiktől az ember olvasás közben éberen figyel minden zajra, és van A bárányok hallgatnak. A krimi műfajával leginkább az szokott lenni a problémám, hogy könnyen felborul az egyensúly a nyomozás és a szereplők bemutatása között és szárazzá vagy túl hiteltelenné válhatnak, a karakterek ellaposodhatnak, a thrillerek pedig könnyen átfordulhatnak egyszerű ijesztgetésbe. Ez a regény nem csak magába foglalja a felsorolt műfajok legjobb tulajdonságait, de kísérti az olvasót végig, amíg a kezében van a könyv, és még jóval azután is. Ez köszönhető Thomas Harris minden részletre kiterjedő figyelmének, haladó gondolkodásának és leírásainak, a valódi életből lopott emberi gonoszság mindent felülmúló ábrázolásának, a fő történet mellett finoman elővett, érzékenyen kibontott témáknak és a legapróbb vonásokig aprólékosan kigondolt, felejthetetlen, ikonikus karaktereknek.
A könyv főszereplője az FBI kiképzésén részt vevő Clarice Starling, akinek a viselkedéskutatók vezetőjének, John Crawfordnak a felkérésére meg kell interjúvolnia Dr. Hannibal Lectert, a hírhedt pszichiátert és sorozatgyilkost, hogy segítsen Buffalo Billt elkapni, aki a történet kezdetéig már öt nőt ölt és nyúzott meg. Thomas Harris bűnügyi tudósító volt, és a Hannibal sorozat megírásához kutatott, órákat vett az FBI kiképzőközpontjában, Quantico-ban és a Viselkedéskutató Egység ügynökeivel is sokat beszélgetett. Ez a nyolcvanas évek elején volt, amikor a viselkedéskutatás még csak formálódott, és ebben az időben kezdték el olyan hírhedt bűnözők segítségével a profilalkotást, mint például Ted Bundy, aki a börtönből már segítette az FBI munkáját: a The Green River Killer profilját például kiegészítette a véleményével és az ő tanácsát követve tudták elkapni Gary Ridgway-t. Több ismert sorozatgyilkos – mint a már említett Ted Bundy, Ed Gein és Gary M. Heidnik – módszere és a személyiségük egyes elemei is fellelhetőek Buffalo Bill alakjában. Hannibal Lecter ihletőjét (akit a szerző leírása alapján Alfredo Ballí Treviño néven azonosítottak be), és a vele való találkozást Harris maga írta meg a könyv kiadásának 25. évfordulójára készült jegyzeteiben, ami szerencsére a legújabb magyar kiadásba is bekerült. Szóba jöhet még Albert Fish és Ted Bundy is, mint Hannibal Lecter módszerének és a hatóságokkal való együttműködésének ihletői. John Crawfordnak, Clarice Starling mentorának alakja pedig tisztelgés az egyik első viselkedéskutató, és a részleg egykori vezetője John E. Douglas előtt.
„Élete során nemegyszer láthatta, hogy a világ milyen undorítóan fölényes módon tör szét egyet s mást. Arra azonban, hogy mindez milyen is, csak most ébredt rá, amikor már a saját bőrén tapasztalta.”
De a könyv nem csak ezek miatt a valós alakok miatt érződik ennyire élethűnek, hanem bizonyos társadalmi sztereotípiák bemutatása miatt is, amik egyes embereket vagy embercsoportokat sebezhetővé tesznek. Harris nagyon érzékenyen mutatta be ezeket a kérdéseket, miközben határozottan állást is foglalt bennük és ehhez nem használt más eszközt, mint empátiát. Ugyanis miközben bemutatja a munkahelyi szexizmust, az osztályharcot, a túlsúllyal szembeni előítéleteket, vagy a transzfóbiát, az olvasót finoman a fogadó fél oldalára vezeti. Clarice szemszögéből számunkra is kellemetlen átélni, hogy szinte mindenhol akadályokat gördítenek elé a professzionális életében, mert csak a nőiességét csodálják, sőt sokszor ki is használják. Az, hogy az elmegyógyintézet igazgatójától kezdve a felkért szakértőig bezárólag állandóan kikezdenek vele, miközben a munkájára fókuszál(na), egy olyan probléma, ami a körülötte levő férfi ügynököknek nem igazán nehezíti a mindennapi életét. Az áldozatok nézőpontjából tekintve fájdalmas, hogy még a “barátaik” is mennyire elítélik és megszégyenítik őket a túlsúlyuk miatt. A könyv pedig kiemeli egy orvos véleményén keresztül, hogy a transzneműek Buffalo Billel ellentétben – akit teljesen elhatárol tőlük mind a diagnózisa, mind az agressziója miatt* – békés emberek, akik nem érdemlik meg a méltatlan bánásmódot, amivel általában szembe kell nézniük. Az pedig mindent elmond a hatalomról, hogy az amúgy is nagy erőket igénybevevő nyomozás milyen hamar szintet lép, amikor egy szenátor lányát rabolják el.
Nem csak a különböző, rendszer szintű problémákat tárja fel részletesen és együttérzést gyakorolva a szerző, hanem a szereplők személyiségét is. Lebilincselően összetett figurák fejébe vezet be Harris, legyen szó a főhősökről, ellenfeleikről vagy a hétköznapibb karakterekről, akik alig kapnak teret, mégis megszólítanak a lapok közül egyéni hibáikkal, motivációikkal és problémákkal. Természetesen kiemelkedik Clarice Starling és Dr. Hannibal Lecter alakja, akik között egy érdekes, morbid, de tiszteletteljes kapcsolat alakul ki. Dr. Lecter egyszerre udvarias, brutális, figyelmes, nyers, humoros, nárcisztikus, hihetetlenül intelligens, vérszomjas, kíváncsi, stílusos, gátlástalan, öntörvényű, fantáziadús, jó megfigyelő és manipulatív. A legkedélyesebben elbeszélget a gyilkolásról, de az udvariasság és jó modor hiánya kihozza a sodrából. A kapcsolata Clarice-szel megmutatja, mi mindenre lenne képes, ha a tehetségét mások megsegítésére használná.
Nem csak a szakmai életében segíti a nőt, de a beszélgetéseik terápiás hatással vannak Clarice-re, aki őszintén beszél a saját félelmeiről, vágyairól, traumatikus gyermekkoráról a nyomozásban hasznos információkért cserébe, és ez segít neki abban, hogy legyőzze a félelmeit és saját démonait. Emiatt az ellentmondásos kép miatt is olyan félelmetes, mégis lenyűgöző Hannibal egyénisége: őt ketrecbe lehet zárni, de a hatását nem. Neki csak a látogatói vannak, és a szomszéd cellákban lévők, de mindenkinek kiszúrja a legnagyobb gyengeségét és annál fogva pusztítja el vagy segíti őket, mikor mihez szottyan éppen kedve. Minden beszélgetés, minden interjú egy csereakció a számára, amit a maga javára fordít. Nem azért segít Clarice-nek, mert az a helyes, hanem mert előnye származhat belőle. Közben a nőt intellektuálisan majdnem önmagával egy szinten lévő partnernek tekinti és élvezi a macska-egér játékukat, ahol nem lehet mindig pontosan tudni, éppen ki manipulál kit.
„Dr. Lecternek évekig kiterjedt pszichiátriai praxisa volt, mielőtt elkaptuk volna a gyilkosságokért – mondta Crawford. – Az összes marylandi és virginiai bíróság, meg még egy csomó a keleti parton, jó néhányszor felkérte pszichiátriai tanácsadónak. Rengeteg elmebeteg bűnözővel találkozott. Ki tudja, hányat vadított meg ő, csak úgy szórakozásból?”
A beszélgetéseik felfedik a könyv fő témáit is: a sóvárgást és az átalakulást. Fontos szerepet kap, hogyan formálnak minket a vágyaink, félelmeink, milyen hatással vagyunk egymásra, ha engedünk a szenvedélyeinknek, milyen végzetes következményei lehetnek annak, ha végül nem tudunk uralkodni magunkon, ahogyan annak is, ha mégis. A vágyak, traumák, félelem, hatalom, kontroll, túlfűtött érzelmek… Ezek hívhatnak életre szörnyetegeket, és azokat is, akik vadásznak rájuk. Clarice végül gyönyörű pillangóként mászik ki a saját kútjából, köszönhetően az erejének, Lecter határozott iránymutatásának és Crawford figyelmes tanításának. Közben ő lesz a tárgya Lecter sóvárgásának: egy különös, furcsa és gyanakvásra okot adó kapcsolat az övék, ami változást hoz az életükben és a nyomozásban is. Közben az olvasó azt kérdezi magától: Mi hoz elő ilyen szörnyetegeket? És mi hívja elő a viselkedéskutatókat? Ők hasonlóak, csak a moralitásuk más? Nem veszélyes egyik vagy a másik bőrébe bújni? Az ezekre adott válasszal Thomas Harris összetöri a szívünket, gyomronvág minket, felforralja a vérünket, és nem ereszt el többé.
*Bár szerintem Thomas Harris világosan fogalmaz Buffalo Bill pszichikai állapotával kapcsolatban, a mai napig ellentmondásos az a kérdés, összességében mennyire hatott negatívan a történet a transznemű emberekkel szemben fennálló előítéletekre. Én azt tudom, nőként érzékenynek és pontosnak éreztem a szerző leírását nők helyzetéről (erről egy külön bejegyzéssel készülök), de mivel engem nem azonosítottak / mostak össze soha Buffalo Billel vagy hozzá hasonló karakterrel, így az én személyes véleményem nem meghatározó ebben a témában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése