Michael Crichton 1990-ben jelentette meg nagy hatású könyvét, ami több olyan tudományos tételt helyezett fókuszba, amik egy napon akár valóra is válhatnak. Nem mintha ezeket célként kéne kitűzni magunk elé… A Jurassic Park történetét, koncepcióját és szereplőit nem hiszem, hogy be kell mutatnom, hiszen a filmek közismertek és a mai napig vonzzák a közönséget. A könyvet viszont sajnos úgy látom, nem olvasták sokan, pedig a szerző gondolatmenetét érdemes ebben a formában megismerni, annak ellenére, hogy a tudománytól inkább a fikció felé mozdul el az egyensúly benne. A Jurassic Park a sci-fi és a thriller műfaja között találta meg az arany középutat, aminek eredményeképpen egyszerre gondolkodtat el több szempontból is a világunkról, és szegez minket teljesen a székhez az izgalmas fordulatokban bővelkedő cselekményével.
A történet egy sor rejtélyes esettel indul: egy haldokló fiatalember, aki állati eredetű harapás miatt hal meg és az utolsó szava az, hogy “raptor”, egy kislány, akit egzotikus gyíkok támadtak meg egy kihalt partszakaszon és egy megmagyarázhatatlan, látszólag összefüggés nélküli csecsemőhalálozási jelenség Costa Ricán. Egy “gyík” maradványa nemzetközileg is elismert paleontológusok kis csapatához kerül, majd egy ügyvéden keresztül visszautasíthatatlan meghívást kapnak egy bizonyos John Hammondtól egy titokzatos magánszigetre. A szerző rendkívül alaposan építi fel a világot és óvatosan vezeti be az olvasót, így a feszültség és a fenyegetettség érzete is lassan, de biztosan emelkedik. A kíváncsiságot pedig tovább táplálja, hogy a kezdetektől fogva egyértelműen látszik a rosszul leplezett hazugságok hálója, már csak az a kérdés, ezek mikor, és milyen sorrendben derülnek ki. Crichton nem sajnált időt szánni arra, hogy felépítse a világot, megalapozza a karaktereket és a történetet, hogy aztán ugyanolyan alaposan, konzekvensen és aprólékosan szétcincálja. Így mire eljut az olvasó a Jurassic Park területére, és az elméletből valóság lesz, azt érzi, hogy ő is ott van a szereplőkkel, ő is végigéli az ő gondolataikat és érzelmeiket, így nagyon könnyen el lehet merülni ebben a különleges és mégis morbid miliőben.
“Eljött az információ társadalmának kora, és senki sem gondolkodik. Azt hittük, hogy száműzni fogjuk a papírt, de a valóságban a gondolkodást száműztük.”
Habár a könyv a tudomány több területéből is merít, és akadnak benne horrorisztikus jelenetek, az írásmódnak köszönhetően kifejezetten olvasóbarátnak mondanám. Bár tudományosnak hangzik minden, és a történet valódi matematikai, jogi, biológiai elméleteken alapszik, mégis érthető minden a laikusok számára is. Azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy férjemmel (aki matematikus) olvastam a könyvet. Ő azt mondta, ami ezt a területet illeti, helyenként helytálló elméleteket párosított egymással úgy Crichton, hogy annak együttesen mégsem volt értelme. Viszont volt a szerzőben annyi alázat, hogy a végén felvállalja, minden hiba ugyanúgy az övé, ahogyan a könyv minden más eleme is. De ez nem vett el számomra sem az élményből, sem a kifejtett gondolatmenetből, mert direkt és átérezhető módon tálalta a történetet, és világosan fogalmazta meg a legfontosabb üzenetét. Ez egy jól megírt, összetett könyv, amiben helye van dinoszauruszoknak, géntechnológiának, horrornak, filozófiának, morális kérdéseknek, akciónak, etimológiai és ökológiai témáknak és feszültségnek. Mindez olyan ügyesen lett vegyítve, hogy a cselekmény sosem ül le és a könyv letehetetlen.
A felszínen mondhatjuk is, hogy ez egy történet a kihalásból visszahozott dinoszauruszokról és egy köréjük megálmodott csodaparkról. De emögött sokkal több minden húzódik meg, mint azt egy akció-horrortól várna az ember. A kötet hét nagyobb egységből, úgy nevezett konfigurációkból áll. Minden nagyobb fejezet elején látható egy illusztráció és egy idézet Ian Malcolmtól, aki gyakorlatilag a szerző szócsöveként működő karakter, illetve a káosz-elméletre specializálódott matematikus. Ezek az ábrák és idézetek mutatják, mennyire nagy és összetett a probléma, amivel a szigeten lévő embereknek éppen szembe kell nézniük. Ahogyan a történet halad előre, ezek a fraktálok egyre részletesebbé és bonyolultabbá válnak. Amikor elérjük az utolsó, hetedik fejezetet, a sok kisebb fraktál összeáll egy nagy egésszé, ami vizuálisan megmutatja, hogyan tetőzik Malcolm káosz-elmélete és ez hogyan hat az élménypark világára. Az egyetlen problémám ezzel a szerkezettel, és Malcolm személyiségével, hogy a könyv szerint ő ki tudja számolni, hol a hiba, és mi fog történni, jóval azelőtt, hogy a többiek szembesülnének az adott problémával, de mindig sejtelmesen, rébuszokban beszél ezekről. Így ő nemhogy nem segít megoldani az adott problémát, de folyamatosan hozzájárul ahhoz, hogy eszkalálódjon a helyzet. Az elején ez feszültségkeltő eszközként remekül működik, ami arra készteti az olvasót, hogy próbálja meg kívülről nézni a felvázolt világot és aktívan keresni a hibát a gépezetben, de ez a fajta viselkedés a könyv végére nem csak kontraproduktívvá, de meglehetősen bosszantóvá is válik.
“Minden nagy jelentőségű változás olyan, mint a halál. Csak akkor pillantod meg a túloldalt, ha már odaát vagy.”
A Jurassic Park az emberi vakság és elbukás iskolapéldája. A puszta arrogancia, amivel olyasmit kezelnek elképesztő hanyagsággal és akarnak kontroll alatt tartani, ami túlmutat az emberi képességeken, adja a könyv lényegét: az ember és a természet ereje közötti, esélytelen csatát. Sajnos az ember gyakran ignoráns és inkompetens arra, amit uralni akar. Mr. Hammond a tökéletes megtestesítője az arroganciának, ambíciónak, tudatlanságnak, mohóságnak, agressziónak és a rossz kezekben fekvő, mérhetetlen hatalomnak. A felsorolt tulajdonságok egyenként járulnak hozzá a Park és vele együtt az emberiség kudarcához is. Éppen ezért válik ez a könyv sci-fiből felnőtteknek szóló, reális alapokon nyugvó tanmesévé a természet erejéről és megszelídíthetetlenségéről. Bár valószínűleg nem fognak borostyánból tucatnyi, különböző dinoszaurusz fajt klónozni, de a géntechnológia, a számítástechnika, és az orvostudomány fejlődésével már elérte azt a pontot az emberiség, ahol nagyon fontos kérdés lett, mikortól játszunk istent és meddig tart a felelősségünk az esetenként nem éppen átgondolt következményekért, amiket a természet rendjébe való beleszólásunk hoz magával.
Ez a könyv nem annyira politikai vagy tudományos területre viszi ezt a beszélgetést, hanem inkább elméleti, filozófiai, pszichológiai a megközelítése, de intelligensen, részletesen és átgondoltan fejti ki, hogy ezekkel a tudományos “játékokkal” minek teszi ki önmagát és a környezetét is az ember. Megmutatja, az inkompetencia és a hatalomvágy milyen veszélyes terepre sodorhatja a legjobb szándékú felfedezéseket is, és elénk teszi a végső tanulságot: nem létezik teljes kontroll, a természet felülemelkedik az emberen, és a hibáinkat lehetetlen kizárni, csak a minimumra lehet szorítani. A legnagyobb izgalom elsőre nem is az, mit tehetnek velünk ezek a lények, hanem az, hová fajulhat ennyi hazugság és hiba. Az élet random, kiszámíthatatlan, a következmények beláthatatlanok ezért érdemes megfontolni minden döntést, minden fejlesztést, mielőtt belekezdenénk. Legtöbben a tudománytól várjuk a megoldást a problémáinkra, de azt is bátran megkérdőjelezi a szerző, ugyanúgy, mint a hatalommal ügyeskedőket, és a kiskaput kereső jogászokat. Valódi morális kérdéseket, emberi problémákat és nagyon is átgondolt következményeket mutatott be a Jurassic Park, és ezzel nyújtja a legjobbat a könyv, amit a sci-fi műfajától várhatunk. Ezért is ajánlom szívesen, mert ez egy tudatosan felépített és lerombolt világ, amin érdemes Michael Crichtonnal kézen fogva végigmenni.
“Az egész evolúció lényegében arról szól, hogy az élet minden akadályt leküzdve tör előre. Az élet kiszabadul a korlátok közül. Új területekre terjed át. Fájdalmasan, talán veszedelmesen is, de az élet mindig utat keres és talál a maga számára.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése