Néha nehéz a történelmet igazán a magunkévá tenni. Tele van száraznak tűnő adatokkal, nagy számokkal, amiket az elménk fel sem foghat a maga teljességében. Ha azt mondjuk, emlékezni szeretnénk hatmillió emberre, lehetetlennek tűnik. Hogyan is emlékezhetnénk hatmillió személyre egyenként? Ez még a mi életünkből merítve is lehetetlen lenne, évtizedek távlatából meg aztán pláne. Ha látsz egy dokumentumfilmben egy halom ruhát, szemüveget, bőröndöt és tudod, hogy mindegyik egy-egy emberi életet jelképez, a szörnyűségét fel sem fogod, és egy idő után távolságot kezdesz tartani tőle. Látod a tömegsírt, de nem látsz mindenkit egyenként. De meg kell tanulnunk és értenünk a történelmünket, hogy felismerhessük a mintáit és elkerülhessük, hogy még egyszer ugyanaz megismétlődjön. A felejtés részben védelmi mechanizmusként működik, részben az ignorancia és arrogancia szüleménye. Ezek ellen az egyik legjobb módszer a történetek elmesélése. Egyetlen karakterben egy egész világ elférhet: szülők, nagyszülők, egyházközösség, muzsikaszó, hit, kétségek, félelmek, önvád. Nem csak az fontos, hogy emlékezzünk, hanem az is, hogyan tesszük. Hogy azt a hatmillió embert ne mellékszereplőkként ábrázoljuk, ne távolítsuk el őket a saját kultúrájuktól, szokásaiktól, és a közös fájdalmuktól. Ne eszközök legyenek arra, hogy bemutassák, milyen jót vagy rosszat lehet tenni velük. Mert az ilyen szereplőkkel együtt tanulunk, az egyéni történetekből kirajzolódhat a közös történelmünk.
2020. július 24.
2020. július 10.
A szerző, akit nem nevezünk nevén
Harry Potter számomra több, mint egy könyv. Annál nagyobb helyet foglal el az életemben. Gyönyörű emlékeim kötődnek hozzá. A varázsvilág az, ami többször is kiemelt engem a legmélyebb sötétségből. Csodálatos kapcsolatokat, barátságokat köszönhetek neki. Reményt, megnyugvást kaptam tőle, amikor ezekre volt szükségem. Ez nem csak egy kitalált világ, hanem egy hely, ami minden alkalommal azt üzeni: “Isten hozott itthon! Már vártunk. Itt elfogadunk és szeretünk úgy, ahogy vagy…” Ez a történet nekem egy valóságos áldás, megnyugvás, öröm, vigasz és egy olyan varázslat, amit nem tapasztaltam meg máshol. Nem sok ismerősöm van, aki osztja a lelkesedésem, vagy nem tart teljesen lököttnek azért, mert ennyire szeretem ezeket a könyveket, de nem egy barátságom vált szorosabbá, mert a másik pontosan megértette, mit jelent nekem mindez. Rokonlelkekre találtam, mikor elkezdtem online keresni másokat, akiknek ugyanolyan fontos a történet, mint nekem. Az oldalamon is elég nagy arányban megtalálhatóak varázsvilággal, a sorozat szereplőivel, egyes elemeivel kapcsolatos bejegyzések. A szobám is teljes mértékben tükrözi az érzéseimet: a Roxfort az otthonom, így az otthonom is egy kicsit a Roxfort lett már. A varázsvilág nem csak nosztalgia számomra. Formált engem, mint embert és része lett az identitásomnak. Jelentősége van számomra.
Cimkek:
Diszkrimináció,
Hatalom,
Könyves téma,
LMBTQ,
Média,
Pénz,
Politika,
Trauma,
Varázsvilág
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)