Accio Libris!

A Roxfort érdekesen gondolkodik a tanulók képzéséről és a szankciókról is. A pontrendszert a kezdetektől fogva bizarr egyenlőtlenség jellemzi, ahogyan a különböző büntetési módokat is. (Az olyan extrém eseteket, mint Harry kezének szétmetélése, nem számítom bele a “normális” büntetés kategóriájába.) Azt nem tartom valószínűnek, hogy a tanárok és prefektusok valamiféle útmutatást kaptak volna, milyen tett milyen súllyal számít bele a házak közti versenybe. Különben nem lenne lehetséges, hogy fejenként öt pontot kapjanak a diákok, mert szembeszálltak egy trollal, életveszélybe sodorva magukat és egymást, majd ugyanezek a nebulók fejenként ötven pont bírságot kapjanak, mert az iskola folyosóján mászkáltak takarodó után. Ráadásul a büntetésük ezért, hogy késő éjjel a Tiltott Rengetegben bóklásszanak, az ott töltött idő felében felnőtt jelenléte nélkül. “Ejnye, ejnye, kisfiam! Kinn mászkálsz a folyosón? Majd én megmutatom neked, mit jelent igazán kinn mászkálni…”

Hányszor halljuk a könyvekben, hogy mindenki legnagyobb fájdalmára a Roxfort nem biztonságos többé. Mintha amúgy az lenne… Az még elmegy, hogy összenyomhat egy troll, megkarmolhat egy hippogriff vagy felfalhat egy óriáspók. Ezeket még úgy ahogy a gyermeki engedetlenség vagy balesetek számlájára lehet írni. De a hanyagság, ahogyan a személyzetet kiválasztják, már bőven kimeríti a veszélyeztetés fogalmát. Legyen az a tanár korábban kirúgott diák, aki egyetlen vizsgát sem tett le, vagy inkompetens csaló, simán taníthat a diákoknak életveszélyes tantárgyat. A Tiltott Rengeteg tilos és életveszélyes, kivéve, ha büntetőmunkaként kapják, illetve simán lehetnek hableányok túszai vagy dementorok őrizetesei. Nem beszélve arról, hogy nem kell szülői engedély, hogy kviddicsezhessenek vagy jelentkezhessenek a köztudottan kockázatos Trimágus tusára. De az, hogy lemenjenek a közeli faluba az édességboltba, az már szigorú feltételekhez kötött… Tekintettel arra, hogy az iskola tele van diákokkal, akiknek lényegében fegyver van a kezében, amivel még nem tudnak megfelelően bánni, csodálom, hogy nem történt még több haláleset.

A legnagyobb logikai hiba a titkok kamrája óriási szörnyetegével kapcsolatban, hogy hogyhogy nem érzékeli senki sem? Attól, hogy Harry érti a párszaszót, miért nem hallja senki a falakban legalább a sziszegést? A könyv szerint az első támadás helyszíne van Mirtill mosdójánál, de a többi eset már az iskola távolabbi területein történik. Tehát a baziliszkusznak ki kell mennie legalább kisebb szakaszokra a folyosóra. És ez alatt az idő alatt nem látja őt sem ember, sem szellem, sem portré, pedig mint azt alaposan elmondták, nem egy kicsi élőlényről beszélünk… Elvileg a csövekben közlekedik a kígyó, de az iskolában a víznyomással minden tökéletesen rendben van. Ráadásul mekkorák azok a csövek pontosan? Ha tértágító bűbájjal vannak kezelve, akkor mégis milyen mennyiségű víz megy a falakban? Ha pedig egy kígyó mászkál az elvezető rendszerben, annak a mosdókban, vizesblokkoknál valamiféle nyoma kellene, hogy legyen. Mielőtt támad, Harry folyamatosan hallja, hogy ölni akar és éhes. De amint valakit kővé dermeszt, udvariasan otthagyja a folyosón. Ez így összességében pedig eléggé hiteltelen.

A sorozatot olvasva teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a varázscsaládban felnövőknek milyen természetes a házimanók rabszolgaként végzett munkája. Az számomra érthetetlen, mi szükség van egyáltalán rabszolgamunkára azoknak, akik tudnak varázsolni és gyakorlatilag egy pálcával percek alatt el tudják látni a napi háztartási rutint. Az pedig pláne logikátlan, hogy miért csak a gazdag családok “tarthatnak fenn” rabszolgákat, mikor az a lényeg, hogy nekik elvből nem fizetnek. De a legzavaróbb még mindig az, hogy a legjóindulatúbb varázslók fejében sem fordul meg az, mennyire helytelen így elnyomni egy fajt. Az egyetlen manó, aki szabadságot szeretne, arról Hagrid (aki általában empátiát mutat a legiszonytatóbb szörnyetegek felé is) annyit mond, hogy mindenhol vannak kivételek. Ha meg is kérdőjelezi a könyv azt, hogy hogyan bánnak a manókkal, a faji alapú rabszolgaság intézményét már nem. Hermione az egyetlen, aki felszólal mindez ellen, de őt is legtöbbször csak kinevetik vagy válasz nélkül hagyják. Közben pedig kedélyesen olvashatunk arról, hogy néhai rabszolgák fejét díszítik fel karácsonyra, ha épp nem abuzálják, manipulálják, használják őket kedvük szerint.

A legnagyobb következetlenség a Titokvédelmi törvény betartásával és az azzal összefüggő nyomjellel kapcsolatos. Valamiért nem a kiskorúak pálcáján, hanem a személyükön van a nyomjel, ami könnyen manipulálható főleg, hogy felnőttől vagy varázslényektől származó bármilyen mágikus tevékenység is elég, hogy a büntetés-végrehajtás fogaskerekei mozgásba lendüljenek. Kivéve persze azokat az eseteket, amikor nagyon is indokolt lett volna, de nem jeleztek semmit. Attól most tekintsünk is el, hogy egy leesett puding nem hívja fel annyira pár mugli figyelmét a varázsvilágra, mint a minisztérium baglyai a fejük felett zárt térben, a teljességgel hiteltelen mugli öltözékben minimum furcsán viselkedő varázslók, vagy a Szent Mungó mugli utcai bejárata, amihez szintén mugli közlekedéssel lehet eljutni olyanoknak is, akiknek a fejéből kiáll egy varázslény. Nagyobb probléma, hogy Harry körül rendszeresen varázsolnak a Rend tagjai a Privet Drive-on, még olyankor is, amikor tárgyalásra vár és tényleg szigorúan mágia nélkül kéne ott tevékenykedniük. De Merlin trottyos gatyájára, hogy tudta Tom Denem kiskorúként megölni az apját és a nagyszüleit, nyugodtan visszasétálni a Gomold házba, hogy megalkossa a horcruxát és módosítsa a nagybátyja emlékezetét, mikor a minisztérium azonnal értesül nem csak a varázslat helyéről, de az elvégzett bűbájról is?

A vád visszavonul, bírónő, nincs több kérdésem...

A másik furcsaság, hogy Hermione időnyerőt kap, mert olyan sok választható tantárgyat vesz fel, hogy extrém esetben három órája van egyszerre. De mi van a többi diákkal? Senki más nem akar egyszerre átváltoztatástant és számmisztikát is tanulni, vagy bűbájtant és rúnaismeretet is, csak Hermione? Ezek a tantárgyak nagyon sok munkaterületen együttesen kellenek… Ha már pályaválasztás és plusz tantárgyak: Hogyan lehetséges felelősen dönteni a diákoknak a jövőjükről, ha a szakosodásuk és az extra tantárgyaik kiválasztása után két és fél évvel, hat héttel az RBF vizsgáik előtt tartanak nekik pályaválasztási tanácsadást, ahol pontosan azt beszélik meg, milyen tárgyból kell jól teljesíteniük, hogy elindulhassanak a választott hivatásuk felé?

Erről a bűbájról annyi magyarázatot ad a könyv, hogy egy emberi lélekben mélyen elrejtett titokról van szó. Ez az információ a sorozatban általában egy helyszín elrejtésére szolgál, amit a titokgazda őriz. Ezt a titokgazda, Peter Pettigrew adta ki Harry szüleit Voldemortnak, aminek a következményei kihatnak az egész történetre. Viszont az utolsó könyvben Bill Weasley a saját titokgazdája lesz, ami felvet némi problémát. Ha James választhatta volna saját magát is, miért akarta mindenképpen egy barátját beavatni, mikor már nyilvánvaló volt, hogy besúgó van köztük? Pontosan ezért volt szükség a bűbájra… Miért választotta Petert, akiről tudta, hogy gyenge, aki az erősek társaságát keresi és hamar megtörik? Érdekes kérdés az is, hogy ha egyedül Peter volt a titokgazda, hogyan találta meg a házat Sirius és Hagrid is a haláluk után?

Pár éve több tanulmány is napvilágot látott arról, hogy a sorozat olvasása az elfogadásra nevel. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy bizonyos csoportok, emberek elfogadására biztosan nem nevel. Egy ember igazi jellemének nem a testalkata a tükörképe. J. K. Rowling maga is többször elmondta, milyen szörnyű, ahogyan a társadalom a “kövér” szót sértésként használja és túlzottan is a külsőre és a testsúlyra fókuszál, más nyilatkozatában viszont már összeköt negatív belső tulajdonságokat azzal, ha valaki vékony. Ahogy arról már korábban írtam, szerintem sokszor igencsak zavarba ejtő az, ahogyan sorozat a testsúlyra koncentrál: Mrs. Weasley az egyetlen túlsúlyos és pozitív szereplő (Hagridot nem számítom, mert félóriás), akinek az alkatát leírja, nem pedig gúnyolja az írónő. Ami a többieket illeti, sokszor kínosan nagy a hangsúly a külsejükön a jellemhibáik helyett, legtöbbjüket olyan állatokkal hasonlítja össze a könyv, mint disznó, bálna, gorilla, varangy vagy pók. Félreértés ne essék, a Dursley család, Crak, Monstro, Millicent Bullstrode, Marge néni, Umbridge vagy épp Lumpsluck nem éppen hótiszta jellemek, de mikor a bírálatukról van szó, nem a morálisan megkérdőjelezhető magatartásuk, hanem a testalkatuk kerül előtérbe. Érvek helyett személyeskedés jellemzi Petunia néni leírását is, aki girhesnek, lófejűnek van leírva Harry karcsúsága mellett. A negatív jellemzőket többször oldalakon keresztül részletezi a szerző, míg a pozitívak egyszer hangzanak el. Ebben a témában különösen zavaró számomra, hogy a felsoroltak közül többen gyerekek, akik a szüleik nevelési hibáinak végtermékeiként nem tanultak meg többek között egészségesen táplálkozni sem. Kirívó, hogy Dudley alkata állandó forrása a nevetségnek, gúnynak, a személye pedig megtestesít minden negatív sztereotípiát, miszerint, aki túlsúlyos, az lusta, falánk, irigy vagy ostoba. Ezért tényleg azt érdemli, hogy egy nála erősebb, nagy hatalommal bíró felnőtt megbüntesse egy malacfarokkal? Ez az eset is remekül példázza, ahogyan sokan a való világban igazolják a kegyetlenséget, abúzust a túlsúlyosakkal szemben azzal a szöveggel, hogy “aggódnak az egészségükért” vagy “csak motiválni akarják őket”…

Azt most hagyjuk is, hogy ha valaki más bőrébe bújsz, a hangszíne lehet, hogy a tiéd lesz, de a szóhasználatát, hanglejtését már annál nehezebb átvenni. Ami engem igazán érdekel, az a különböző egészségügyi állapotok átalakulása, ami a könyvek tanulsága szerint szintén megtörténik azzal, aki megissza a bájitalt. Ifj. Barty Kupor például ugyanúgy fél lábbal, orr nélkül, különböző sérülésekkel érkezik a Roxfortba, mint az igazi Rémszem Mordon, ahogyan Hermione is panaszkodik arra, hogy Harry-nek milyen rossz a látása, mikor felveszi az alakját. Ezekből következik, hogy aki iszik a százfűlé főzetből, mindenestül lemásolja azt a személyt, akitől mintát szerezett és beletette azt az italba. Ami nem világos ezzel kapcsolatban, amikor Kuporék kicserélik az anyát a fiúra, egy egészséges és egy beteg ember megy be és egy egészséges és egy beteg ember jön ki. Tehát működik a teljes átalakulás. De akkor az anya, ha a fia külsejét veszi fel és az ő állapotát, hogy hal meg? Ha felvette a fia testét és benne is maradt a haláláig, mibe halt bele? Hiszen a fia teste nem volt halálos beteg, hanem a leírás szerint inkább mentális problémája volt és le volt gyengülve. Hogy halt meg akkor ilyen gyorsan?

A varázsvilágban a nyomozások és büntetőeljárások a lehetőségekhez képest igencsak korlátozottak. Érdemes belegondolni, mennyivel pontosabb képet lehetne kapni bűnügyekről és azok elkövetési módjairól, ha hatékonyabban használnák a rendelkezésükre álló varázslatos forrásokat az igazságszolgáltatásban. Számomra érthetetlen, hogy merengőt, veritaszérumot, időnyerőt, legilimenciát, nyomjelet miért nem alkalmazzák egy bűneset bizonyítására vagy ne adja az ég, visszafordítására. Az emlékeken nyilvánvalóan látszik, ha manipuláltak, de ha hárman emlékeznek ugyanarra az eseményre ugyanúgy, miért nem ér fel egy vallomással? A veritaszérum ellen az az érv, hogy lehet bárkinél ellenméreg, de nem emlékszem, hogy ifjabb Barty Kupornak lett volna esélye erre, mikor többen lefogták és beleerőltették az italt. Az időnyerőt is lehetne jóval hasznosabban felhasználni, mint egy kislánynak odaadni tanulás céljából. A legilimenciát azt hiszem, nem kell magyaráznom. Ami a nyomjelet illeti, ha a halálfalók voltak olyan készségesek, hogy magukra tetováltatták a sötét jegyet, hogyan úszhatják meg utána annyival, hogy nem voltak urai önmaguknak? Minimum szigorúbban kéne felügyelni őket, ahogyan a rabokra is lehetne ártást tenni szökés esetére, vagy jelet tenni a főbenjáró átkokra, hogy ugyanolyan gyorsan reagálhassanak rájuk, mint egy kiskorú lebegtető bűbájára…

Nálunk, mugliknál valakinek az ételébe vagy italába csempészni valamilyen szert a tudta és beleegyezése nélkül, önmagában büntetőkategória. Különösen ha az a drog alkalmas arra, hogy az illető úgymond készségesebb legyen a “romantikus” közeledés felé, ami már nagyobb bűncselekményeket feltételez. A varázsvilágban azonban szabadon lehet árulni szerelmi bájitalt egy varázsvicc boltban, tinédzserektől a felnőttekig minden korosztálynak. Pedig kevés rémisztőbb dolog van, mint ha valakit megfosztanak a saját akaratától, elveszik a kontrollt a teste, elméje és érzelmei felett, hogy valaki más kénye-kedve szerint használhassa ezeket a saját javára. Ami különös, hogy amíg az Imperius, vagyis a teljes kiszolgáltatottság átka főbenjáró bűn és életfogytig tartó szabadságvesztés jár érte, addig a szerelmi bájitallal kapcsolatban olyan szavak hangzanak el, mint “diákcsíny” vagy “veszélytelen”. Voldemort születésénél fontos szerepet kap a szer, de amíg nagybátyja évekre Azkabanba kerül egy mugli bántalmazásáért, édesanyja esetében fel sem merül a büntetés. Ez elég riasztó képet fest a konszenzusról…

Sok mindent el lehet mondani Voldemortról, de bizonyos döntései hatékonyabbnak bizonyultak, mint a Wizengamotnak. Az egyik ilyen az abszolút monopol helyzetet élvező, egyetlen varázslóbank minisztériumi felügyelete. Enélkül a koboldok gyakorlatilag azt csináltak a varázspénzekkel, a széfek tartalmával, amit csak akartak, függetlenül a büntetés-végrehajtástól vagy szabályozástól. Nem számít, hogy civil vagy, vagy éppen a legnagyobb erőkkel körözött varázsló, akit az egész ország keres, a Gringotts tárt karokkal vár (amíg van elég aranyad, természetesen). Így lehetséges, hogy Sirius Black száműzetésben is megvehette keresztfiának a tűzvillámot, vagy bárki hozzáférhet Harry széfjéhez Billtől Mrs. Weasley-n át, mondván, hogy neki vesznek fel pénzt, hiszen még gyerek. Arról már nem is beszélek, hogy került egyáltalán a széfjének a kulcsa a szülei halála után Hagridhoz, de így ebben a formában a varázsbank visszaélések és korrupció melegágya. Nem beszélve arról, hogy a koboldok megjelenítése milyen sztereotip és mennyire emlékeztet a Harmadik Birodalom antiszemita propagandájára.

Az étel az első számú az elemi transzformáció Gamp-féle törvényben említett öt kivétel közül, vagyis a semmiből nem lehet elővarázsolni. Viszont lehet élelmet szerezni begyűjtő bűbájjal, illetve a meglévő étel vagy ital mennyiségét növelni. Ezt be is mutatja Harry, mikor Aragog temetése után leitatja Lumpsluck professzort. Ami nem fér a fejembe ezek után, hogy Mrs. Weasley rendszeresen tíz-húsz főre főz, mikor elég lenne mindenből egy kis adagot megcsinálni és annak a mennyiségét növelni, Harry, Ron és Hermione éhezésének pedig kiemelt szerepe van az utolsó könyvben. A lány, aki gondolt ruhákra, gyógyszerre, könyvekre, sátorra, nem vásárol be előre tartós élelmiszerekből. Egyiküknek sem jut eszébe álcázva bemenni egy szupermarketbe és vásárlás után mennyiséget növelni? Amikor pedig Sirius éhezik és Harry csempészi ki neki a Roxfortból az ételt, kiderül, Dumbledore is levelezik vele, de ő nem küld neki ételt? Hogyan működik egyáltalán a gazdaságuk, hogy működik a vendéglátóipar? Mi értelme fizetni egy pohár italért, ha bárki újra tudja tölteni magának az italt? Tudnak bort fakasztani ecetből, tudnak begyűjteni hozzávalókat vagy akár nyers halat, el tudnak látni egy várost egy adag étel sokszorosításával, mégis elképesztő energiát fektetnek a főzésbe, miközben hajlamosak éhkoppon maradni… Varázslatos!

Ha a dementorcsók használata nem lenne elég egy fasiszta orwelli – vagy épp atwoodi – rémálomhoz, nem egy minisztériumi gyakorlat már bőven kimeríti a diktatúra fogalmát. Köszönhetően a mágiának, a kormányzat mindent lát, hall és tud, ha akar a polgárairól és nem szégyelli ezt használni. Ez olykor fájdalmas rövidlátással, hülyeséggel és azonnali ítélettel párosul, ami minimum szorongást keltő. De elég a Tekergők térképére gondolni, hogy tudjuk, bármelyik jobb varázsló képes figyelni a társai minden lépését, ha éppen arra támad kedve, vagy a hálószobába az ember térdére hoppanálásra, hogy tudjuk, a varázsvilágban a privát szféránál csak a közbiztonság nagyobb. Khm… khm…

Ti milyen logikátlanságot vagy zavaró tartalmat fedeztetek fel a varázsvilágban?