Némileg bajban vagyok a titkok kamrájával, mivel ez a kötet számomra a sorozat leggyengébbje. Tele van következetlenséggel, logikai hibákkal, túl kényelmes megoldásokkal. De leszögezném az elején, azért, mert problémásabbnak tartom a cselekményvezetést ebben részben, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem szeretem vagy nem tartom élvezhetőnek. Nem véletlenül lett ez az a sorozat, ami után visszanyúlok minden évben, különösen olyankor, mikor megnyugvást keresek. Mindössze arról van szó, hogy szerintem időbe telt, mire igazán beérett a történet és a karakterek is. Amit szeretek olvasni, az amúgy is jobban foglalkoztat. Ezért is van, hogy minél inkább belegondolok a történetbe, annál több logikátlanságot fedezek fel benne. Évek távlatából pedig máshogy látom már nem csak a második rész történetét, de a mondanivalóját és a lényegét is.
Amíg az első rész egy új világ felfedezéséről, az izgalmas részletekről, varázserőről, barátságról, és szeretetről szól, egy ártatlan gyerek nézőpontjából bemutatva, addig a második rész teljesen a visszájára fordítja ezeket. Emiatt is lett sokkal komorabb és érettebb a könyv hangvétele, mert az útkeresésnek, az erőnek, kapcsolatok kialakításának és a naivitásnak is bőven vannak árnyoldalai. Ezt nagyon jól tudják a gyerekek, akiknek a rémálmainál nem sok rémisztőbb dolog van. Óriásira tud nőni a félelem egy pici gyermekben, ha ráébred arra, mennyire kicsi és kiszolgáltatott, hogy milyen borzalmakkal lehet tele a nagyvilág. Harry ebben a kötetben mintha egy ilyen rémálom megvalósult iszonyatába cseppenne, és lassan felfedezi a varázsvilág árnyoldalát is. Az útjának keresése önismereti válságba sodorja, a tudni vágyott titkokról azt kívánja, bár ne tudta volna meg soha, a kalandvágya csoda, hogy életben hagyja, és egy új szintjét ismeri meg a kiközösítésnek, előítéleteknek, amik mély sebet ütnek rajta. A kínálkozó lehetőségek pedig egészen hátborzogató végkifejletet sejtetnek fel előtte.
“Now, let’s see what Lockhart’s got to say on the subject.”
Már az elején Harry élete a Dursley családnál rettenetes képet fest le: egyszerű, de annál érzékletesebb mondatok mutatják be, milyen egy gyerek éheztetése, dolgoztatása, megalázása, ütlegelése és folyamatos büntetése a puszta létezése okán. Különösen azért fájdalmas ez Harry-nek (és vele együtt az olvasónak is), mert most már tudja, máshogy is lehet élni, máshogy is bánhatnának vele. Harry gyakorlatilag a rabszolgaságot testesíti meg, mikor bezárják őt. A teljes kontroll, ami alá a “családja” szeretné kényszeríteni és az, ahogyan visszaélnek a hatalmukkal, rémisztő. Ennek tökéletes ellentéte az Odú, ahol Harry-t szívből szeretik, bíztatják, befogadják. A melegség, a kedves zűrzavar éles ellentétet mutat a külső tökéllyel, ami belülről rohad.
A varázsvilágot is mélyebben vizsgálja meg ez a történet az elődjénél és teljes kontrasztot mutat fel a világ elméleti-, és gyakorlati megközelítése között. Dobby, Lockhart, Lucius Malfoy, Ginny, Hagrid, Frics, és Hermione is mind a visszásságok, rendszerhibák egy-egy aspektusát képviselik: elnyomás, plágium, korrupció, trauma, igazságtalanság, diszkrimináció, rasszizmus… Csupa olyan tünete a társadalomnak, amik az emberi lélek árnyoldalaiból következnek. Ezektől a varázslat sem tud megvédeni, esetenként még ronthat is a problémákon, vagy épp újakat generálhat, hiszen a mágia nem válogat, hogy kinek a kezébe ad hatalmat. Ahol pedig hatalom van, ott visszaélésre is számtalan alkalom adódik. Az olyan események következtében, mint a rossz útra terelő Hop-por, a nem működő átjáró vagy bűbáj, a visszafelé elsülő pálca, Harry időnként úgy érzi, kiveti őt magából az a világ (is), amit annyira szeret. Lockhart például nagyon jól bemutatja, ő milyen ember lehetne, nem pedig azt, milyen valójában: ez is hozzáad a varázserő megkérdőjelezéséhez, a bizonytalan hangulathoz és Harry kétségeihez. Azért is zseniális Gilderoy karaktere ebben a könyvben, mert az önbizalma már-már csodálatra méltó és komikus. Viszont ő is eléri a pontot, amikor nagyon is veszélyessé válik. Rá nézve megfogalmazódik bennünk a kérdés, ami Harry-t is foglalkoztatja: Biztos jó helyre kerültem?
“I'll be in my bedroom, making no noise and pretending I'm not there.”
A cselekmény ismét arra bíztat, hogy nézzünk meg mindent alaposabban: a háttérben, utalás szinten láthatunk karakterfejlődéseket és az azokat előremozdító erőket. Ginny és Dobby története is számunkra teljesen láthatatlanul, sötétben zajlik, így gondolkodtat el indirekt módon a küzdelmeikről a könyv. Esetükben csak egy-egy elejtett mondat árulja el, mit is élnek át tulajdonképpen zárt ajtók mögött vagy épp milyen belső kínokat kell kiállniuk. Ami a szerző bravúrja ebben a könyvben, az pont ez a stílusú karakter bemutatás vagy krimi eszköz: az apró utalások között végig ott van a megoldás, de ügyesen elterel róla úgy, hogy megfelelő kontextusba helyezi, hogy mellékes információnak vagy egy poénnak tűnjön, hogy a végén összeálljon egy teljesen más történet, mint amire számítottunk. Ahogyan a varázsvilág megbújik a muglik élete alatt, úgy rajzolódik ki a háttérben Ginny Weasley története.
Ahogyan az ő sztorija is mutatja, az élet tele van kellemetlen, ijesztő meglepetésekkel. Kisebb-nagyobb megrázkódtatásokkal, váratlan fordulatokkal. Traumákkal, amik legyőznek vagy megerősítenek. Akárhogyan reagálunk rájuk, megváltoztatnak minket. Elvehetnek belőlünk valamit, amit már sosem kaphatunk vissza. Olyan tanulságokkal szolgálhatnak önmagunkról, a világunkról, amit nem felejtünk el. Meglephetnek minket, közben olyan erőt adhatnak, amit már senki sem vehet el tőlünk. Ginny helyzetébe könnyen beleélhetjük magunkat: egy kislány, aki kicsit el van veszve a testvérei között, mert még nem találta meg a hangját. Majd elkezd iskolába járni, és kinyílik előtte egy teljesen új világ. Izgul, milyen is az iskola, lesznek-e barátai, mit fog tanulni, melyik házba fog kerülni. A Weasley név miatt valószínűleg lesz, aki piszkálni fogja, hiszen mindenki tudja, hogy a család szerény anyagi körülmények között él. Ebben a helyzetben bárkinek jólesne egy kis támogatás, egy megértő, baráti gesztus.
“It is our choices, Harry, that show what we truly are, far more than our abilities.”
Sajnos Ginny ezt a legrosszabb helyen találja meg: a naplójában. A kis könyvecskéből visszaír neki egy fiú, aki igazán érdeklődik iránta, meghallgatja a gondolatait, komolyan veszi őt, együttérez vele, kíváncsi rá és bármiről lehet vele beszélgetni. Elmondhat neki bármit és nála nem csak hetedik a sorban. Ezek az érzések egy hihetetlenül veszélyes terepre sodorják őt: feltárja a saját lelkét, bizonytalanságát, félelmeit, vágyait valakinek, akit a barátjának hisz. Teljesen átadja magát neki, ami végtelenül sebezhetővé és kiszolgáltatottá teszi őt. Az izolációja és ezzel együtt a félelmei folyamatosan nőttek, míg el nem uralkodtak rajta. A tudat, hogy mikre vette őt rá mindez és a tény, hogy könnyen véget érhetett volna az élete, mélyen kihatott Ginny személyiségére: a kamrából teljesen más emberként jött ki. Az élményei hatására elvesztette a gyermeki ártatlanságát, naivitását, és megtanulta a leckét: mindig észnél van, éberebb a többieknél, más szemmel néz a dolgokra. Bekapcsol a belső riasztója akkor is, mikor mindenki más figyelme lankad. Megvédi magát és a szeretteit bármi áron, kiáll a védtelenek mellett, nem enged a közösségi nyomásnak. Nyilvánvalóan erősebb, érettebb lesz és jobban tisztában van a saját sötétebb oldalával is. Az ereje, kitartása és bátorsága vezette ki azt az elveszett kislányt a kamrából, aki magát is meglepte azzal, hogy nem csak fel tud állni egy ilyen megrázkódtatás után, de olyan ember lesz, aki mindent megtesz azért, senki másnak ne kelljen hasonlót átélnie. Bebizonyítja, hogy érdemes rá figyelni, tanulni a hibáiból, példaként tekinteni rá.
Összességében szeretem ezt a könyvet, mert megmarad az az ifjú és bohókás nézet és melegség, ami az első könyv hangvételét annyira jellemzi, de nagyon is érett és komoly problémákkal foglalkozik, amik óvatosságra, az egymásra való odafigyelésre és felelősségvállalásra ösztönöznek. Több réteget is lefejt a kitalált világról és a szereplőkről, miközben nem fél kihívás elé állítani őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése