Egy olyan, már számtalanszor megírt eseményt, mint a második világháború vagy a holokauszt csak akkor érdemes újra elmesélni, ha tudunk a témában valami újat mondani. Rengetegszer olvashattuk, milyen borzalmakon mehettek keresztül azok a zsidók, akik először ki lettek rekesztve, majd mindentől megfosztották őket, bujkálni kényszerültek, vagy egy koncentrációs tábor poklába kerültek. De mit éltek át azok a németek, akik egy kegyetlen diktatúra szenvedő alanyai voltak? Azok, akik nem léptek be a pártba, vagy a seregbe, és ezért elvesztették a megélhetésüket. Akik az éhezés és szegénység mellett megélték, hogy a saját otthonukból háborús övezet lesz, miközben szomszédot szomszéd ellen fordít a hatalom és embereket kínozva vonultatnak végig az utcákon. Akik vállalták a veszélyt, hogy megmentsenek, elbújtassanak barátot, ismerőst vagy akár egy teljesen idegen embert. Ők is megtapasztalták a legnagyobb kegyetlenséget és pusztítást. Büntetésül azért, mert azt választották, ami a helyes.
Markus Zusak Ausztráliában született, német anyától és osztrák apától, akik az ötvenes években emigráltak. Rengeteget olvasott, mert a szülei szerették volna, ha tökéletesen megtanulja a nyelvet, mégis leginkább a szülei történetei maradtak meg benne a Harmadik Birodalom mindennapjairól: bombázások miatt lángoló városokról, pincében bujkálásról, vonuló zsidókról, a könyörület durva megbüntetéséről. Ezekből a történetekből született ötödik és egyben legsikeresebb könyve, A könyvtolvaj, amit nem csak a történetek személyes jellege, hanem a különleges narráció, az elgondolkodtató fő téma és az egyéni látásmód miatt érdemes kézbe venni.
“Nincs se kaszám, se sarlóm. Csak akkor viselek csuklyás fekete köpenyt, ha hideg van. Az arcvonásaim pedig, hát, egyáltalán nincs az a halálfejem, amilyennek olyan élvezettel szoktatok lerajzolni. Akarjátok tudni, hogy nézek ki igazából? Segítek. Kerítsetek egy tükröt!”
A regénynek két narrátora van. Az egyik maga a halál. Ő nem vesz részt aktívan a történetben, csak a “munkáját” végzi. Közben kommentálja az eseményeket: érzelmesen, együttérzően, megnyugtatóan, szinte gyengéden beszél a lelkekről, akiket előbb vagy utóbb magával kell vigyen. Távolról, felülről közelít a problémákhoz, összegzi őket. Amolyan mindent tudó és értő bölcsességgel szemléli az embereket, akik éppúgy kísértik őt, ahogyan ő minket. Félelemmel és csodálattal tölti el az emberi lélek, mert pontosan látja, mire képes. Ezek a monológok stilisztikailag is elkülönülnek a könyv többi részétől: a hasonlatok, képzettársítások mind légiességet, valami megfoghatatlant, földön túli szellemet sugallnak, miközben a korábban olvasottaknak új jelentést adnak. Így bármit elhiszünk, amit mond. Ez nagyon jó alkalmat ad, hogy kicsit eltávolodva, máshonnan is megnézzük ugyanazt, észrevegyünk olyasmit is, amit eddig nem. Látjuk a görbe tükröt, amit elénk tart az emberi természetről, annak legcsúfabb és legszebb oldaláról.
A másik narrátor maga a címszereplő, Liesel Meminger, akivel élete egyik legfontosabb fejezeténél találkozunk. Édesanyja nem kívánatos személy a nézetei miatt, így a gyerekek nevelőszülőkhöz kerülnek. A vonaton azonban Liesel kisöccse meghal és az egyetlen emlék, amit meg tud őrizni róla, a temetésén ellopott könyv lesz. Új élete nem indul zökkenőmentesen: időbe telik, mire megszokja az életet a Hubermann házaspárnál, rémálmok gyötrik, analfabétizmusa miatt pedig gúnyolják az iskolában. Így a könyvek, illetve a megnyugtató, éjszakai olvasások kiemelten fontosak lesznek számára. Liesel fejlődéstörténete az egyik legszebb, legszívhezszólóbb az irodalomban: egy kislány, aki nem csak eljut a teljes írástudatlanságtól a személyes történetének megírásáig, de sokszor percek alatt érik meg egy-egy megmérettetéshez. Korán felnő és megtanulja, hogyan legyen ott másoknak akkor is, mikor lehetetlennek tűnik. A halál bölcsessége és a kislány ártatlansága tökéletes kombináció: sokkal előbb megértjük, mi zajlik a történetben, mint Liesel. Tudjuk, mi fog vele történni és legszívesebben kimentenénk a könyvből, de kíváncsiak is vagyunk, hogyan fog megbirkózni a sorsával. A szemünk előtt nő fel, és nő túl rajtunk a gyermeki kíváncsiságának, szívósságának, merészségének és a jóságának köszönhetően.
“A könyvek mindenütt! Minden falon zsúfolt, de makulátlan polcok sorakoztak. A falfestést szinte nem is lehetett látni. Mindenféle stílusú és méretű betűk a fekete, a piros, szürke, mindenféle színű könyvek gerincén. Ez volt az egyik legszebb dolog, amit Liesel Meminger valaha látott. Ámulva elmosolyodott. Hogy egy ilyen szoba létezik!”
Liesel a legszebb ajándékot Maxtól, a ház pincéjében bújtatott zsidó fiútól kapja: egy történetet a szavak erejéről. Ez abban az időben, Németországban különleges jelentőséggel bír, hiszen egyetlen szó kellett a kirekesztettséghez, megalázottsághoz, a pusztuláshoz, a lendületes szónok miatt, aki zseniálisan és kegyetlenül forgatta őket. Hiszen a betűkből bármi kirajzolódhat, a szavak ott vannak a mindennapi életünkben: azok, amiket kimondunk és azok, amiket nem. Aminek elharapjuk a végét, amit nem tudunk megfogalmazni. Amik megsebeznek, vagy meggyógyítanak. Amik megmenthetnek, de meg is ölhetnek. Amiket nem mondanak komolyan és amik mögött valami egészen más jelentés bújik meg. Amik ott lebegnek a fejünk felett, de már sosem mondhatjuk ki. A szavainkat senki sem veheti el. Ez a szabadság a miénk. Nagyon fontos, hogy vigyázzunk, mire, hogyan használjuk ezt az erőt. Felépítünk velük egy világot, vagy épp elpusztítjuk.
Erről a döntésről szól a szereplők története: kik lehetnének, kivé váljanak. Maguk legyenek a halál, vagy az élet. A legnagyobb sötétségben választaniuk kell: tovább növelik azt, vagy meggyújtják benne a fényt. A szavak, amik milliókat ölnek meg, átformálhatóak. Ha megmenthetnek akár egy embert is, megéri valami jobbá alakítani őket. A legrosszabb időben is lehetünk a legjobbak. Egy olyan helyen, ahol a szeretet is ölhet, a legszebb dolog halhatatlanná tenni minél több lelket. Ennek két módja van: a gyermeket nevelni és valami maradandót alkotni. Ezek önmagunk meghosszabbításai, amikben tovább élhetünk. Egy könyv által megismerhetjük saját magunkat, a világot, amiben élünk, mások gondolatait, a történelem tanulságait, magát az embert. Kiteljesedhetünk. Vannak könyvek, amik nem csak simán könyvek. Néhány a lelkünk lenyomata, az elménk kitárása, a személyiségünk formálója. A könyvtolvaj ilyen: elgondolkodtat arról, mit kezdünk az élettel, ami nekünk jutott, bármilyen rövid is legyen. A lelkünkhöz szól, akár a harmonikaszó egy ijesztő pincében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése