Mind voltunk valamikor majdnem nyolc évesek, mint a történet főszereplője, Elsa. De egyszer csak átlépjük azt a határvonalat, ahonnan a Mhost átveszi az uralmat felettünk és minden bonyolult lesz, mint egy Facebook státusz. Ami még lényegesebb, lassan elfelejtjük, milyen volt a világ akkor, és milyen a bennünk élő kisgyermek. A szerencséseknek van valakije, akik emlékeznek és emlékeztetnek erre. Valaki, akitől a világ nem tűnik olyan rémesnek, és megtelik varázslattal, csodákkal, szuperhősökkel. Aki mellett az élet all inclusive. Elsának ilyen a nagymamája. Aki mindig mellette áll, történjen bármi. Aki felér egy hadsereggel. Akivel közös a nyelvük, történeteik és a múltjuk.
Mindenkinek kellene, hogy legyen egy hőse, akinek az emlékezés a szuperereje. Aki velünk együtt rácsodálkozik a világra ártatlan, gyermeki szemmel és segít megtalálni magunkat benne. Aki olyan meséket talál ki az unokájának, ami kalandokon keresztül, játszva tanítja meg az őt körülvevő felnőttek történetére, hétköznapi örömeikre, fájdalmaikra, nehézségeikre, amik formálták őket. Az empátiára és felelősségre egymás iránt. De sajnos elérkezik Elsa nagyon is valóságos jövője a nagymamája nélkül. Nagymama viszont nem lenne igazi szuperhős, ha nem gondoskodna előre erről is. Ezzel eléri, hogy ne fájjon annyira a gyerekkor és a veszteség Elsának, miközben elindítja őt a saját útján. Azzal, hogy önmagáról sem mutat fals képet, megtanítja neki, hogy mind emberek vagyunk: lehet, hogy valaki számára szuperhősök, másnak inkább antihősök, mert könnyen okozhatunk fájdalmat. Egy utolsó nagy, közös kaland veszi kezdetét, amivel a nagyi teljesíti legnagyobb feladatát: kijelöli az utat és elindítja rajta szeretett unokáját. Elsa küldetése a megfelelő embereknek eljuttatni a nagymama leveleit, amiben bocsánatot kér.
Backman nem kíván igazságot tenni a különböző szülői nézetek között arról, hogyan beszéljünk a gyermekeinkkel, hogyan készítsük fel őket a való élet kihívásaira. Csupán bemutatja az egyik módját ennek: meséken, csodákon, álmokon keresztül, analógiát felépítve, elgondolkodtatva. Komolyan veszi a gyerekeket: nem hazudik nekik, de nem is forrázza le őket olyasmivel, amire nincsenek felkészülve. Az Elsának készült meséken keresztül olyan témákról beszél, amiket általában kikerülnek gyerekek közelében: háború, függőség, kisiklott életek, álarcok, amiket viselünk. De ezekről hasonlatokkal beszél úgy, hogy az unokája is megértse, miről van szó. Egy felnőttnek már teljesen mást mondanak ezek a mesék, amik felépítenek egy világot a kislány által ismert emberek történeteiből. Olyan eseményekről, hatásokról, amikről ő még szerencsére nem tud. A könyv egyik legfontosabb témája ez: Hogyan vezessük rá a gyereket a valóságára? Hogyan mutassuk be neki a szűkebb és tágabb világot?
„Nagyszabású kaland lesz, varázslatos történet. De az én hibám, hogy egy sárkányt találsz majd a végén, drága lovagom!”
Elsáék háza tele van olyan emberekkel, akiket több szempontból kivet magából a társadalom, az előítéletek miatt: a harcos, akinek minden emberi kontaktus küzdelem, a királylány, aki feladta álmait, a szindrómás fiú, aki külön figyelmet igényel, az anya és feleség, aki képtelen normálisan működni a gyászában és a nyugdíjas nagymama, aki tele van élettel. Mindegyiküknek vannak problémái… De a normáktól eltérni, másnak lenni lehet hátrány, vagy épp szupererő, attól függ, honnan nézzük. Nincs szükség technikailag fejlett páncélra, emberfeletti erőre, mágikus képességekre, vagy módosult génállományra. Hőstett minden nap egy kórházban életeket menteni, feloldozást adni egy háborúban összezúzott léleknek, várni minden nap a másik mellett, hátha szükség van ránk, finom süteményt adni egy kisgyereknek, aki elveszett, megmutatni valakinek, hogy van élet a gyászán túl, és végül: őszintének lenni önmagunkhoz, merni változtatni. Megtenni magunkért is ugyanazt, amit másokért gondolkodás nélkül megteszünk.
Elsa olyan, mint minden gyermek: egy üres lap. Csupa lehetőség, potenciál, amit a szülei, a nagymamája és az iskolatársai formálnak leginkább. Ő a jövő… Ez abban is megmutatkozik, hogy leginkább egy tipikusan mai, az internet és a modern technológia világában felnövő gyerek. Még nem tudhatjuk, az a robbanásszerű változás, amit az internet, az okostelefonok és a globalizáció hoztak el, hogy formálja ezt a generációt felnőttkorukra. Amit Elsában látunk, az a koraérettség, jó kutatókészség, információszűrés, önálló véleményformálás, ami ezeknek a hozadéka. Hiszen az internet mellett felnevelt gyermekek soha nem látott adatbázissal rendelkeznek az élet minden területéről. A világ összes tudása egyetlen karnyújtásnyira van tőlük. A kérdés, hogy mit hívnak elő ezekből és mi az, ami felkészületlenül éri őket? A szüleik így mennyire tudják megvédeni őket a valóságtól, a világ veszélyeitől?
Persze azt is látjuk, hogyan néznek a felnőttek erre a generációra: értetlenül, kérdőn, kíváncsian. Olykor pedig ítélkezően: hiszen ez a gyerek minden alkalommal a tablethez nyúl. Azt viszont nem látják, hogy nem csak játszik, hanem leginkább olvas és tanul. A hirtelen változásokat próbálja meg a maga módján feldolgozni a szűkebb és tágabb környezetében. A wikipédiában ehhez lát egy biztonságos mankót: globális információforrást, ami talán választ adhat a kérdéseire. A szülőknek maguknak is új mindez, bár volt idejük hozzászokni, valamennyire megismerni ezeket az újdonságokat, de nem ezekkel és a hatásukkal együtt felnőni. Az interneten keringő hírektől, az egyre személyesebbé váló reklámoktól, amik sokszor felnőtt döntésekre kényszerítik őket, nehéz megvédeni a gyerekeket, különösen, amikor már közösségben töltik a napjuk nagy részét, akár egymás ellen használva a fejlesztéseket. Viszont ott a remény, hogy felnőhet egy szociálisan érzékenyebb generáció, akiknek nincsenek illúzióik a világról, akik környezettudatosabbak, aktívan megmozdulnak fontos ügyekért, mert globálisan gondolkodnak. Akik remélhetően nem követik el a hibákat, amiket a szüleik és nagyszüleik. A küldetése is ezeket erősíti Elsában: segítőkész, bátor, kezdeményező, erős, emberséges kislány, akinek a világa folyamatosan megnyílik. Közben megtanulja, hogy azzal, hogy mások problémáit oldja meg, magán is segíthet.
Backman nem csak egy modern kislányt, hanem egy modern családi környezetet is bemutat: mozaikcsalád, ahol az apa ugyanúgy kiveszi a részét a gyerekneveléséből, mint az anya. Az új családjában pedig Elsa édesanyja a vezető beosztású, dolgozó nő, nevelőapja pedig otthonról dolgozik és együtt vezetik a háztartást. Ebben az állandóan változó kis világban Elsa azt hiszi, nem figyelnek rá. Próbál felnőtt lenni, a maga útját járni. De érezni közben, az édesanyja figyelemmel kíséri őt, törődik vele, gondoskodik a fizikai és érzelmi biztonságáról, de nem elnyomva őt. A nagymama volt a legelső nő a családban, aki a család elé helyezte a karriert és mások megsegítését. Elsa nevelésével a saját hibáját szeretné kijavítani, és a lányának segít, hogy ne kövesse el az ő hibáit. Így Elsa anyukája sikeres lehet a szakmájában és a magánéletében egyaránt, mert a nagymama kitaposott előtte egy utat, amin ő változtathat, így jobb lehet. Egy követendő példa a lányának.
Nagymama halála elhozza a telet, de Elsa kis világa elkezd gyógyulni karácsonykor. Ez tökéletes hasonlat arra, hogy a valóság nem zárja ki a csodákat, amik ugyanúgy benne lehetnek egy kutya szeretetében, mint a szívből készült süteményben. A féltestvére megszületésével pedig új élet, új remény érkezik Elsa életébe, ahol ő lehet a szuperhős. Nagyobb ereje és felelőssége lesz, de Félálomország mindig megvárja. És jobb lesz. Jó lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése