Azt hiszem, sokan átérzik azt, hogy milyen érzés, mikor mélyen szereted a hazádat, akkor is ha nem élsz otthon. Hogy mennyire tud fájni, mikor csendben figyeli az ember, hogyan változik meg fokozatosan az az ország, melyet a szülei, nagyszülei tettek azzá, ami, amíg végül szinte rá sem ismer már. Mikor az emberek annyira durván kezelik egymást, mikor nem érzi a jóindulatot azokból, akiknek segíteni kellene a másikon, mikor a jókedv már a fiatalokból is egyszerűen kihal. Mikor rá kell jönnie, hogy a saját otthonában nincs jövőképe. Ezért bármennyire szereti az országát, benne a várost, ahol a családja, a barátai élnek, összeszedi mindenét, amije csak van és elindul. Kitépett szívvel, de nekivág az ismeretlennek. Izgul, fél, hiszen innentől teljesen egyedül kell boldogulnia, ami miatt mindez nagyon kockázatos is lehet. Mert a legtöbb korábbi ismerete, a tájékozódási képessége, a kapcsolati hálója, akár még a tanulmányai is, egy adott ponton átlépve haszontalanná válnak. Mintha újra meg kellene tanulnia járni, beszélni, ismerkedni, magától értetődő ismeretekre szert tennie, csak épp rendkívül gyorsan.
Amikor valaki új életet kezd, hirtelen mindent nehezebbnek érez. Állást kell keresnie nagyon kevés, vagy épp semmilyen ismeretséggel. Ezek a kapcsolatok lesznek eleinte az egyetlen cérnaszál, amibe kapaszkodhat, így gyorsan keresni kezdi a közösséget, ahová tartozhat. Mikor már kialakult valamiféle önálló élete és már bele tudott kapaszkodni valamiféle rutinba, elszáll az újdonság varázsa, és leginkább úgy érzi, azonnal félre tudná dobni a büszkeségét, hogy sírva rohanjon vissza mindahhoz, ami számára kedves, ismerős, megnyugtató… De kitart a döntése mellett, hiszen nyomós ok nélkül meg sem hozta volna azt. Az esze tudja, hogy ez volt számára a helyes döntés, de a szíve teljesen mást mond: furdalja a lelkiismerete, mert nem lehet ott, ha új családtag születik, vagy épp nem tud elköszönni, mikor egy szerette meghal. Nem tud tartósan ott lenni azok mellett, akik gondoskodása, törődésre szorulnak. Kimarad az ismerkedésekből, eljegyzésekből, kisbabák ünnepléséből, nem ismeri meg olyan részletességgel a költözések, új munkák történetét, és nem lehet egy megértő váll, amin kisírhatják magukat az otthoniak. Egy hanggá válik a telefon másik végén… Olyan fájdalmasan egyedül lesz, amennyire nem is gondolta, hogy lehetséges. Ezek a veszteségek kísérik az útján.
“Itt ő egy senki. Nem csupán arról van szó, hogy nincsenek barátai és családja, inkább arról, hogy csak egy kísértet ebben a szobában, az utcán a munkába menet, az áruházban. Semmi nem jelent semmit.”
Mikor már kezdi otthonosabban érezni magát, megtalálni a helyét, ráébredhet, hogy nem kell teljesen elzárkóznia. Mert ugyan miért ne férhetnének meg több ország szépségei, szokásai és előnyei is egy szívben? Valójában ő sem elvesztett egy hazát, hanem nyert még egyet. Nyitottabb, befogadóbb lehet a mássággal kapcsolatban, számára már nem az fog számítani, ki honnan jött, inkább az, milyen ember, hogyan viselkedik. Mert lesz, aki megkülönbözteti őt, pusztán azért, milyen nyelven szólal meg, hogyan öltözködik, milyen kultúrához, valláshoz tartozik, így mindennek az érzékelése, hatása teljesen máshogy csapódik le onnantól benne. Ezek a tapasztalatok még gazdagabbá teheti a személyiségét. Meglátja emiatt azt is, hogy mi fog hiányozni az új helyről, ha egyszer mégis úgy dönt, hazamegy. De hiába tudja jól, hogy jobban élhet az egyik helyen, több lehetősége van, szabadabban hozhat döntést a jövőjéről, ha a szíve időről időre az otthona után sír.
Évek után is érezheti, hogy olyan egyszerű és jó lenne hazamenni és a már ismert úton járni. De akkor magát tagadná meg. Jogos az a félelem is, hogy egy egészen más országba tér haza, mint ahonnan elindult és az is, hogy pontosan ugyanolyan maradt minden, amiért eleve nem találta a helyét. Lehet, hogy nem is változott meg túl sok minden, de ő már megváltozott: migráns lett, kozmopolita, aki összekacsint a hozzá hasonló rokonlelkekkel. Ők lesznek azok, akik mosolyognak egy vadidegenre és szép napot kívánnak. Akik nevetnek az esőben megázva is, hiszen az drága, otthoni eső. Akik már tudják, hogy máshogy is lehet élni, mint amit korábban sulykoltak beléjük. Pontosan ezért fogják egyre nehezebben bírni azokat a dolgokat, amik miatt hátrahagytak mindent, ami fontos volt számukra. De legalább övék a tudatos választás lehetősége: már tudják, mi mindenre képesek egyedül, milyen erősek, hogy hol és hogyan szeretnének élni és ezért cserébe elviselnek bármit!
Ez a történet nem csak azzal talált meg engem, hogy ilyen jól előhozta az érzéseimet a kivándorlás folyamatával kapcsolatban, de azzal is, hogy egy klasszikus, introvertált, finom nőt állított a középpontjában. Eilis egy melegszívű, intelligens, megfontolt lány, aki nehezen kezdeményez és akinek időre van szüksége, hogy feldolgozza, megszokja a változásokat az életében. Otthon, Írországban amolyan kívülálló, nem illik bele a kisvárosba, ahol felnőtt. Diszkrét, visszafogott, kedves lénye nem illik abba a kicsinyes, pletykás, előítéletekkel átitatott környezetbe. Ő valamilyen szinten elveszti önmagát, miközben próbál megfelelni mások elvárásainak, mert több figyelmet fordít mások igényeire, mint saját vágyaira. Mintha egy vendég lenne saját otthonában, aki nem akarja zavarni a házigazdát. Innen nézve még gyerek, amikor új életet kezd. New Yorkban minden nehézség ellenére végre megtalálja magát a munkájában, tanulásban, az ottani ír közösségben és az udvarlója oldalán. Egyre magabiztosabb lesz és szorgalma meghozza végre a gyümölcsét. Felnőtt nővé érik, akinek körvonalazódik a jövője és ő bátran elindul felé. Az ismeretlen úton talál magára, míg az ismert már csak visszalépés lenne neki.
“Amerikában töltött napja valamiféle káprázattá válik, olyasvalamivé, amit nem tud az otthon töltött idejéhez mérni. Ettől furcsamód úgy érezte, mintha két ember volna, az egyik, aki megküzdött két kemény téllel meg sok nehéz nappal Brooklynban és beleszeretett valakibe, a másik pedig az anyja lánya, akit mindenki ismer, vagy legalábbis azt hiszi, hogy ismer.”
Amikor haza kell látogasson, ezt a változást az édesanyja nem hajlandó látni. Nem áll szándékában elengedni a lányát, nem érdekli a jövője és nem ismeri el az igényeit. Rendkívül manipulatív és érzéketlen vele és sajnos csak akkor és csak abban segít neki, ami az ő érdekeit is szolgálja. Céljai megvalósításáért Eilis lelkiismeretével játszik és annál fogva próbálja meg befolyásolni őt. “Ideiglenes” munkát szerez neki, meghívatja őt mindenféle programra, hogy elodázza az indulását, kiválaszt számára egy jómódú agglegényt. Közben meg sem hallja, hogy a lány menni akar, meg sem kérdezi, milyen életet alakított ki magának, így igazán nem is ismeri őt.
Eilisnek végül választania kell két férfi, két kontinens, két élet között. Az egyik tele van izgalommal, pezsgéssel, de a jövő bizonytalanabb. A másik a kiszámíthatóságot, biztonságot, kényelmet, stabilitást jelenti számára. Sajnos bárhogy is dönt, mindkét esetben mélyen megbánt valakit, egy lehetőségről pedig le kell mondania. Felismeri, hogy a sok pozitívum mellett még mindig ott vannak szülővárosában az indokok, amik miatt elment (irigység, kicsinyesség, szűklátókörűség, manipuláció…). Ráadásul egyre kevésbé találja meg a hangot az otthoniakkal, mert nem tudnak mit kezdeni a ténnyel, hogy önállóbb, magabiztosabb és határozottabb lett. Ők ugyanazt a gyámoltalan kislányt várták vissza, aki lehajtotta a fejét és nem szólt vissza a kiszolgáltatott helyzete miatt. De Eilis és a körülményei is megváltoztak: már megvan a saját élete, nem kell más árnyékában megbújnia. A végső választása talán nem tűnik logikusnak, de számára a legjobb, mert életében először ő hozza meg, nem más. Ez az utolsó lépése a felnőtté válás felé.
“Nem kellenek a könnyek. A távozása előtti napokban és indulása reggelén mosolyognia kell, hogy emlékezhessenek a mosolyára.”
Az ő története olyan egyetemes témákat vetett fel, mint a felnőtté válás, a családi kapcsolatok, érdekek ütközése, az előítéletek, az oktatás, elhelyezkedés vagy a kivándorlás és a honvágy megélése. Élethű szereplőkkel, izgalmas fejlődéstörténettel, különböző kultúrák, világnézetek találkozásával, egy bájos szerelmi történettel és érzékeny hangvétellel vegyítette Colm Tóibín az elbeszélést. Ezektől lett mai történet és mégis kortalan klasszikus a Brooklyn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése